Corvintető újranyitás
Budapest, Corvin Tető, 2013. január 30. - február 2.
A Blaha Lujza téri Corvin Áruház negyedik emeletén található Corvintető 2008-as indulása óta emblematikus hely mindazok számára, akik a magyar és a nemzetközi elektronikus tánczene legfrissebb-legkúlabb zenéivel és arcaival kívánnak találkozni, nem utolsósorban bulizni, mindezen túl rendszeres visszatérők a hazai koncertélet kurrens zenekarai, előadói.

Számtalan név, számtalan zenei stílus, emlék egy meglepő, vörös fényben úszó környezetben, mely a tavasztól őszig nyitott 600 nm-es tetőteraszával válik teljes élménnyé, ahol akár az alattunk elterülő várost, a nagy-budapesti naplementét, majd a napfelkeltét is meg lehet tekinteni. 2013. január 20-án azonban munkások hada szállta meg a negyediket, hogy Budapest legnagyobb underground klubja tíz megfeszített nap után vadonatúj arculattal, új külsővel és páratlan fénytechnikával, a Corvintető legjobb e-zenei hagyományait továbbgondolva január 30-án ismét ország-világ elé álljon.

- Szükségessé vált, hogy ismét mi lépjünk: annak idején az általunk indított Szóda vagy a Sark a hetedik kerületi romkocsmaturizmus első fellegvára lett, előbbi a mai napig él és virul. A Corvin Áruház lepukkantságát szándékosan felnagyító corvintetői szürreál-miliő erre rímelt és vált a város egyik legnagyobb klubjává – mondja Rozgonyi Zoltán, a Corvintető egyik tulajdonos-ötletgyárosa, a hazai underground egyik meghatározó személyisége, a Tilos Rádió legendás műsorvezető Rozija. – Rengeteg ötletünk van arra, hogy mindazon zenei értékeket, amelyeket a Corvintető képvisel, megtartsuk egy teljesen friss, izgalmas, a romkocsma-hangulattól elszakadó beltéri környezetben – vázolja az előzményeket Rozgonyi. 

Underground a város felett - a klub filozófiája nem változik, sőt új elemekkel gazdagodik. 

- Közel egy év előkészítő munkája fekszik abban, hogy 2013 januárjában végül megtörténjék a nagy újjáalakítás. Ebben legnagyobb segítségünk egy 30 fős fiatal csapat, mely hónapok hosszú egyeztetései során hozta létre az átalakítás legkisebb részleteibe belemenő terveket. A belsőépítészeti feladatokon túl leginkább az akusztikai fejlesztésre fókuszálunk: hangrendszerünk egyrészt minőségi kiegészítőkkel bővül, másrészt fokozottan ügyelünk a termekben lévő rendszerek elhelyezésére, hogy minden ponton ugyanolyan minőségben élvezhessük a zenét.
Számos egyéb technikai újdonságot vezetünk be: közöttük talán a leglátványosabb a klub plafonjára felszerelt, közel 3000 ledpontból álló fénytechnika, melyből több mint 1500 a nagyteremben található, ahol gyakorlatilag bármilyen szín- és hangulatvilág kikeverhető, kezdve a rezidens Rewind krú által oly kedvelt sötét tónusoktól egészen a futurisztikus-utopisztikus színorgiáig. Így bármilyen igényt ki tudunk elégíteni – sorolja Rozgonyi. – Hiányt is pótolunk: végre valódi backstage-et kapnak a zenekarok és a dj-k. Fokozott figyelmet szánunk mindazokra, akik esetleg a nagyteremben zajló program mellett más zenére is fogékonyak, ezért új kistermet nyitunk a régi ruhatár helyén számukra, ahol a párhuzamosan futó partyt élvezhetik bárpult mellett vagy a tánctéren. Bárunk már este 8-kor kinyit, hogy buli előtt-közben pihenni, enni, inni, töltődni lehessen. Sokan kérdezik, hogy továbbra is korhatáros hely marad-e a Corvintető: igen, csak 18 év betöltése után látogatható a klub.

Január 31., csütörtök - NINJABREAKZ PRESENTS - RUN THE NIGHT 

Megújul a csütörtök: e héten egy fiatal, ám igen feltörekvő dj-csapat, a Ninjabreakz - Pryus, Krueger, Adam Dolph, vendég Dublic ikerpár és Kid Panel - veszi kezelésbe a lemezjátszókat. 

Kisterem: Tobi (DeepImpression) 

Jegyár: 500, - Ft 

 

Február 1., péntek - BUDAPEST JUNGLE PRESENTS - MATRIX (UK) 

Legkedvesebb basszuszene-importőrünk, a Budapest Jungle vendége egy régi-régi drum and bass-ismerős, a Jamie Quinn néven kevésbé ismert, ám művésznevén annál inkább legendás, brit Matrix, aki igen sokat tett azért, hogy a dnb a 2010-es években is megújuló és előremutató legyen. A házigazda Mastif és Statik (Bladerunnaz) mellett Spinline (Shogun Ltd.) és Longman (Airbag) vezeti fel és le az estét. 

KISTEREM: Gerysson (DSP), Slanki (Organic Grooves, Budapest Bass Music) 

Jegyár: 1000, - Ft éjfélig, utána 1500, - Ft (elővétel nincs) 

 

Február 2., szombat 

20.30 ANNA AND THE BARBIES 

23.00 KOLLEKTIVA WINTER HITS: XINOBI (Portugália) 

A február 2-i szombat este a mostanság sikert-sikerre halmozó és jelenleg a Petőfi Rádió slágerlistáján első helyen álló Anna and the Barbiesé, majd a kúlságszinonima Kollektiva a nu-discóban utazó portugál Xinobit hozza el, hogy méltóképp koronázza meg a flottul átmulatott hetet és nyisson új fejezetet a Corvintető életében. 

Jegyár: 1000, - Ft (csak a koncertre érvényes) 

Kollektiva-jegyár: 1000, - Ft, éjfél után 1500, - Ft 

KISTEREM: Onoff (Budapest Bootleg Banzáj) 

Promóció
2013.01.31