Vérmesék
The Family, 2013 Színes, magyarul beszélő, amerikai-francia akció-vígjáték, 110 perc
Az a szomorú helyzet, hogy Robert De Niro kissé béna maffiózóként utoljára 1999-ben volt vicces, Luc Besson pedig ugyan már sok jó filmet letett az asztalra, de az régen volt, és még azokkal sem tudta bizonyítani, hogy lenne bárminemű humorérzéke.

Új mozija, a Vérmesék egy francia regényen alapul, ami szerint nincs mulatságosabb helyzet annál, amikor egy alapvetően gazfickókból álló família megpróbál mintacsaládot játszani. Márpedig a Manzoniból lett Blake-ék pont erre törekednek, lévén egy tanúvédelmi program keretében Franciaországba költöztetik őket. „Old habits die hard”, vagyis a régi szokások nehezen múlnak el, tartja a bölcs mondás, így a család itt sem szűnik meg kópénak lenni, amivel persze nemcsak a lebukásukat veszélyeztetik, de a környezetükben is sokasodnak a tragédiák. 

Pfeiffer és De Niro a Csillagpor után ismét egy filmben, és azt hiszem, ezzel most minden pozitívumot felsoroltunk. 

Tulu
2013.09.23