„A múlt az, amit bárhová megyünk, mindig magunkkal viszünk” - Nic Pizzolatto
A cikk írásának pillanatában jelentette be az HBO, hogy jövő nyáron folytatja az egyik legnépszerűbb sorozatát, A törvény nevébent. A sötét széria kitalálója, Nic Pizzolatto itt még az első évadról mesélt, amit szeptemberben végre már DVD-n is újranézhetünk.

- Honnan jött az ötlet a True Detective-hez?

- Eredetileg egy regényben gondolkodtam, ahol a két főhős belső monológjait olvashatjuk párhuzamosan, egyes szám első személyben írva. Munka közben egyszerűen azon kaptam magam, hogy rájöttem, ez a narrációs struktúra tökéletesen működne akár tévésorozatként is. Miután a korábbi oldalakat átírtam forgatókönyvvé azonnal tudtam, hogy így sokkal jobban működik majd a dolog, mint prózaként. 

- Mi tette Woody Harrelsont és Matthew McConaughey-t alkalmassá a főszerepekre? 

- Azon felül, hogy mindketten kiváló színészek, az is megfogott bennük, hogy két felnőtt, felelősségteljes családapáról van szó, akik érett, kiforrott személyiségek, és nekem pont erre volt szükségem. 

- A sorozat igazi krimiként kezdődik, de szép lassan rájössz, hogy a gyilkos kiléténél sokkal fontosabb benne a két karakter közti kapcsolat. Ez menet közben, a színészeknek köszönhetően alakult így? 

- Már a kezdetektől ez volt a célunk, viszont a két főszereplőnk játékstílusa hatására változtattunk bizonyos dolgokon. Hart, Woody karaktere például sokkal melegszívűbb lett, mint a forgatókönyvben volt, mert ez jobban illett Woodyhoz, a köztük lévő szikra pedig azt is megengedte nekünk, hogy némi humort is csempésszünk a kapcsolatukba, ami eleinte még egyáltalán nem volt célunk. 

- A sorozat tizenhét évet ölel át. Milyen kihívások elé állított ez benneteket? 

- Egy ennyire hosszú időszakon átívelő sztori lehetővé teszi, hogy jobban megfigyeljünk dolgokat, és a karakterek változását is pontosabban végigkövessük. Már ha változnak egyáltalán. A közös pont a munkáimban, hogy a múlt mindig nagy hangsúllyal szerepel bennük. Egyet kell értenem William Faulknerrel, aki azt írta, hogy „a múlt még nem ért véget, és még csak nem is múlt el”. Mindannyian a jelenben élünk, de a múltunk határozza meg azt, milyenek vagyunk mentálisan és spirituálisan. A múlt az, amit bárhová megyünk, mindig magunkkal viszünk. 

- A történet Louisiana államban játszódik, és te magad is ott nőttél fel. A személyes kötődés miatt választottad ezt a vidéket? 

- Onnan származom, de eljöttem az államból, miután huszonkét évesen lediplomáztam a Louisiana State Universityn, és utána sosem mentem vissza. Láthatod a sorozatban, hogy a helyszín bátran nevezhető a True Detective harmadik főszereplőjének is. Olyan tájakon játszódik, ahol magam is sokszor jártam gyerekkoromban, szóval tényleg nagyon személyes ez nekem. A parthoz közel nőttem fel, és egyfolytában bárkák úsztak el előttünk. Amerre csak néztem, mindenhol hatalmasra nőtt füvet és vizet láttam. A vízfelületeken lévő finomítókat éjszaka mindig kivilágították, amitől az egész úgy festett, mint egy város, pedig távolról sem volt annak nevezhető. Ez a nem mindennapi vidék segített abban is, hogy hozzáigazíthassam a karakterek lelkivilágát. 

Tulu/Pro Video
2014.08.25