Akciófilmmel idén nem álltunk túl jól, de a kaszkadőrből lett rendezőpáros, Chad Stahelski és David Leitch mindenért kárpótol minket, amennyiben nem túl nagyok az elvárásaink. Mert ez így működik: a John Wick két dolgot ígért, és azt maradéktalanul teljesíti is. Az első egy John Wick nevű pasas, aki a legmenőbb figura, aki idén feltűnt a mozivásznon, a másik a gyakorlatilag nonstop véres, de elegáns akció, és a film ugyan olyan újdonsággal nem szolgál, mint például az indonéz Rajtaütés és annak idei folytatása, de amit hoz, azt remek tempóval és ritmussal hozza, és nem véletlenül korhatáros a film, mert nem szégyenlősek az akciójelenetek.

John Wick elképesztően profi, de nem szuperhős. Van, hogy ellenfelére akad és ő húzza a rövidebbet, de az akarata kőkemény, és ez számít, nem a vékonyan felrajzolt történet, ami szerint ellopott autóját és megölt kiskutyáját veri le a helyi orosz maffián, noha régen pont nekik dolgozott. És Keanu Reeves pazarul hozza a figurát, ha kell, kőkeményen, ha kell, lazán. Rég nem volt ilyen, ahogy arra is rég volt példa, hogy egy teljesen kommersz akciófilmnél mindenki egyöntetűen reménykedik a folytatásban.