Szuperhős robotok nyomták le a Csillagok közöttöt hétvégén az USA-ban
A Big Hero6 (Hős6os) című film végzett a hétvégi toplista élén november második hétvégéjén az Egyesült Államokban, megelőzve ezzel a sokak által az év mozijának kikiáltott Cristoper Nolan-filmet, a Csillagok köztöt.

Mindkét filmnek múlt héten volt a premierje, és mindkét film jóval több nézőt csábított az amerikai mozikba hétvégén, mint vetélytársaik. Ám meglepő módon nem a gigantikus űreposz végzett előrébb a listán: míg a Csillagok közt 50 milliós bevételt hozott péntektől vasárnapig a készítőknek, a Big Hero 6 még ezen is túltett, és 56, 2 milliós eredménnyel zárta a hétvégét. Összehasonlításképpen a harmadik legnézettebb film, a Holtodiglan 6, 1 millió dollár hétvégi bevételt hozott, igaz, David Fincher thrillerjét már hatodik hete vetítik a mozik. A teljes toplista itt olvasható.

 

Walt Disney szuperhős robotokról szóló animációs vígjátéka Japánban játszódik, a jövőben. Az akciódús kaland a robotok építésével foglalkozó, zseniális Hiro Hamada körül forog, aki barátai segítségével megtanulja kiaknázni brilláns agyának minden egyes tekervényét. Ebben segítségére van testvére, a szintén lángész Tadashi, az adrenalintól csöpögő kalandok megszállottja Go Go Tamago, a mindig rendkívül precíz Wasabi No-Ginger, a kémiazseni Honey Lemon és Fred, a rajongó. Amikor egy váratlan fordulat miatt egy veszedelmes összeesküvés közepén találják magukat – amely San Fransokyo gigantikus városát fenyegeti – Hiro legközelebbi bizalmasához, egy Baymax nevű robothoz fordul, csapatából pedig modern kütyükkel felszerelt hősöket farag, hogy képesek legyenek felderíteni a rejtélyes szervezkedést. 

 

 

Az animációs alkotás a Marvel Big Hero 6 című képregényén alapul, a stílusra jellemző akciójelenetek a mozivásznon is visszaköszönnek. A Hős6os-t Don Hall és Chris Williams jegyzi rendezőként, Roy Conli pedig a produceri teendőkért felelt. 

 

A filmet Magyarországon január 8-tól vetítik a mozik. 

2014.11.10