Papa Roach: F.E.A.R.
A nu metal hullám egykori másodvonala mára már végleg kilehelte lelkét. Ám figyelembe véve a P.O.D., az Alient Ant Farm vagy a Crazy Town-kaliberű zenekarok munkásságát, ez nem feltétlenül tartozik a zenetörténet legtragikusabb eseményei közé.

A Linkin Park mellett a Papa Roach is azok közé tartozik, akik csodával határos módon túlélték a műfaj viszonylag gyors kimúlását. Ezt pedig annak köszönhetik, hogy lemezről lemezre próbáltak minél távolabb kerülni a gyerekkori frusztrációikat görnyedt háttal mikrofonba üvöltő zenekarok táborától. Míg a Linkin Park esetében ez különösebb népszerűségvesztés nélkül zajlott le, addig Jacoby Shaddixék Amerikán kívül egyre inkább a feledés homályába merültek – némileg talán igazságtalanul, ugyanis a Getting Away With Murder vagy a Paramour Sessions című lemezük jóval erősebbre sikerült, mint a jobbára érdemtelenül ajnározott Infest. 

És úgy tűnik, a nagy visszatéréshez a F.E.A.R. is édeskevés lesz. A polírozott hangzás ezúttal is megmaradt, az itt-ott felbukkanó elektronikus elemek azonban még újításként is hathatnának. Feltéve persze, ha nem merülnének ki vérlázítóan elcsépelt dubstep ütemekben. Ennél azonban jóval nagyobb problémát jelent a kiemelkedő dalok teljes hiánya. A Skeletons, a Broken As Me vagy a Falling Apart újrahasznosított dallamai után még a Last Resort is felüdülésként hatna, pedig ez a szerzemény ma már egy rockdiszkón szocializálódott fiatal számára fülbe öntött forró ólomként funkcionál. A negatívumokat a vendégzenészek sem tudják enyhíteni, az In This Moment frontasszonyával megerősített(?) Gravity pont olyan semmitmondó, mint a Warriors, melyben Lupe Fiasco rappel néhány sort. A januárban megjelenő lemezeknél gyakran előfordul, hogy azon aggódunk, hogy netalántán lefelejtjük őket az év végi best of listánkról. Nos, a F.E.A.R. esetében igazán nem kell ezen stresszelnünk. 

Trooper
2015.01.22