Selah Sue: Reason
A közhiedelemmel ellentétben a 21. századi r’n’b nem szükségszerűen azonos Nicki Minaj, Lil Wayne vagy Chris Brown autotune-os nyerítésével. És bármily szürreálisan is hangzik, erre egy 25 éves belga csajszi a legjobb bizonyíték.

Sanne Putseys, azaz Selah Sue külsőre akár árufeltöltő is lehetne a legközelebbi vegyeskereskedésben, ha azonban kezébe kerül egy akusztikus gitár, azonnal dívává változik. Debütáló lemeze gigaköltségvetésű klipek és különösebb promóteri felhajtás nélkül is 720 ezer példányban kelt el, amit esetében nehéz lenne mással magyarázni, mint kiemelkedő dalszerzői képességével. (A lemezszerződéshez elégnek bizonyult, hogy 17 évesen kiposztolta néhány szerzeményét a Myspace-re.)  

Egy hasonlóan ígéretesen induló karrier azonban hamar kiábrándító fordulatot vehet, ha az adott előadó a kommersz felé fordul, feláldozva ezáltal saját egyéniségét. (Lásd Lily Allen.) A Reason néhány szerzeménye alapján joggal feltételezhetnénk, hogy Selah Sue is ebbe a csapdába esett. Mert bár 2011-es bemutatkozó albumát viccből sem nevezhettük rétegzenének, a dalok majd mindegyike rendelkezett valamiféle karakteres védjeggyel. Ugyanez az új lemez esetében nem mondható el: a nyitó Alone-t és az I Won’t Go For More-t csak az énekesnő sajátos orgánuma különbözteti meg egy fröccsöntött rádiós popdaltól, és ezeken kívül is akadnak üresjáratok. Ugyanakkor Selah kreativitását szerencsére nem érte végzetes bombatalálat az elmúlt négy évben.

A minimálisan, mégis tökéletesen hangszerelt címadó dal mellett a melankolikus Alive, a triphopos Fear Nothing és az akusztikus Always Home is lazán hozza azt a színvonalat, amitől Selah Sue kiemelkedik a tucat popmezőnyből. Legalábbis egyelőre. Ám ahhoz, hogy ez így is maradjon, legalább olyan zsigeri, őszinte és sablonoktól mentes dalokat kell írnia, mint karrierje kezdetén. 

Trooper
2015.04.30