Bőrpofa (X)
Leatherface, 2017 Színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 90 perc
Nem akarom, és nem is merem megszámolni, hány folytatás, előzmény, illetve remake készült már Tobe Hooper klasszikusához, A texasi láncfűrészes mészárláshoz. Ugyan volt köztük egy-két élvezhető darab, de azt elmondhatjuk, hogy egyik sem tett hozzá semmit a legendához.

A most mozikba kerülő Bőrpofa előzményfilm, és abban mindenképp figyelemre méltó, hogy az eddigi legerőszakosabb, legdurvább darab a franchise-ban, csakhogy ez az erőszak sok esetben teljesen öncélú, ráadásul idegesítő konyhapszichologizálással párosul. Kannibál hősünk ugyanis még gyerekként kerül elmegyógyintézetbe, majd évekkel később néhány társával kiszabadulva, egy nővérkét túszul ejtve kezdenek bele az ámokfutásukba. Kissé problémás, hogy egyetlen karakterrel sem lehet azonosulni, mert ebben a filmben csak vicsorgó őrültek és komplett idióták lakják a Föld bolygót.

 

Tulu
2017.12.14