A női főhőssel forgatott Oscar-jelölt filmek jövedelmezőbbek
A női főhőssel forgatott filmekre fordított minden dollár átlagban 2, 12 dollárt hoz. A férfi főszereplős filmeknél viszont a költségvetés minden dollárjára 1, 59 dollár bevétel jut. 2013 óta azonban mégis csupán az Oscar-jelölt filmek 28 százalékának volt női főszereplője - állapította meg a BBC elemzése.

A produkciós költségvetések és az amerikai mozibevételek összevetéséből kiderül, hogy az egyértelműen női főszereplős Oscar-jelölt filmek 33 százalékkal nagyobb bevételt hoztak a mozikban, mint azok, amelyeknek főhőse férfi volt. A BBC tanulmánya az Internet Movie Database adatait vette alapul, viszont a dokumentumfilmeket vagy rövidfilmeket nem sorolták a válogatásba. Az elemzés így 155 filmet vizsgált meg úgy, hogy a forgalmazási és a promóciós költségeket nem vették figyelembe.

Az elemzés szerint az utóbbi években Oscarra jelölt, női főhősről szóló produkciók közül A számolás joga költségvetése 6, 8-szorosát kereste meg a mozikban, a Lady Bird a ráfordítás 4, 2-szeresét, A szürke ötven árnyalata ugyancsak ennyit, a Star Wars - Az ébredő Erő költségvetése 3, 8-szorosát, a Megmaradt Alice-nek a 3, 7-szeresét, a Brooklyn a 3, 5-szörösét, A szépség és a szörnyeteg és a Philomena a 3, 2-szeresét, a Floridai álom a 2, 8-szorosát, a Gravitáció pedig a 2, 7-szeresét. 

A női főszereplős filmek megtérülése ugyanakkor azért is lehet magasabb, mert költségvetésük jelentősen alacsonyabb a férfi főszereplővel forgatott filmekénél. Az átlagos produkciós költségek 20 százalékkal alacsonyabbak, ha nő kapja a sztárszerepet - mutatott rá az elemzés. 

A nők a mozikasszáknál és a kamera mögött is helytállnak - jelentette ki Kate Kinninmont, a Nők a Filmben és a Televízióban brit szervezet vezetője, aki szerint nagyon nehéz megváltoztatni azt a hollywoodi nézetet, hogy a nők nem hoznak annyi pénzt, mint a férfi sztárok. Az elmúlt öt évben minden Oscar-jelölt filmbe befektetett dollárból 75 cent olyan filmre jutott, amelynek főhőse férfi volt.

Tavaly az ötvenes évek óta először fordult elő, hogy a három legnagyobb bevételű amerikai filmnek - Star Wars: Az utolsó Jedik, A szépség és a szörnyeteg, Wonder Woman - női főhőse volt. A BBC elemzése szerint ez egy új trendet sejtet. 

(MTI) 

2018.03.01