Snoop Dogg: Bible Of Love
Megjelenés dátuma: 2018. március 30.
Ha Snoop Dogg 2010 utáni lemezeinek színvonalát grafikonon kellene ábrázolnunk, az ábra hasonló felszíni formát eredményezne, mint a Grand Canyon: azaz mérsékelten magas csúcspontok gigászi szakadékokkal.

Ugyanakkor utóbbiakat nem lehet egyértelműen felfokozott kísérletező hajlamainak számlájára írni. Mert míg pl. a 2015-ös, virágmintás inges, elektronikus Bush valóban minősíthetetlen volt, két évvel korábbi elődje, a reggae jegyében fogant Reincarneted egészen pofásra sikeredett. Továbbá ugyanezen tendencia figyelhető meg hagyományos(abb) g-funk lemezeinél is. A kifejezetten löttyedt és jellegtelen Coolaid után Snoop képes volt összekapni magát, és a Make America Crip Again című EP újfent hozta az elvárható színvonalat. A nyugati parti hiphop legízléstelenebb ruhatárával bíró pálcikaembere sok mindennel vádolható, de azzal biztosan nem, hogy igyekezne bárminemű elvárásnak megfelelni. Így pl. a „kevesebb néha több” bölcsességet is szimplán kiröhögi (ha egyáltalán eljut szúrós szagú füstben úszó tudatáig), ennek pedig legszembetűnőbb példája, hogy a Bible Of Love három év alatt immár az ötödik kiadványa. 

És hősünk ismét radikálisat váltott, a Bible Of Love ugyanis köszönőviszonyban sincs a tőle megszokott hiphoppal. Mint azt már a borító alapján is sejteni lehet, ebben a világban nincs helye rugózó lowridereknek, hóvár építésére elegendő kokainhegynek, sem pedig pávatollas stricikalapnak. A Bible Of Love hajszál híján egy tradicionális gospellemez, mely szinte csak Snoop közreműködésének köszönhetően különbözik egy modernebb felfogású templomi kórus lemezétől. 

A szám szerint 15 monumentális kórusműben rapperünk csupán mellékszereplőként van jelen, de védjegyszerű rapjével és olykor dallamos énekével is képes hozzátenni a tradicionális dalokhoz. A produceri munka szokás szerint a lehető legprofibb, a trackek elementáris erővel dörrennek meg. Ugyanakkor adja magát a kérdés: milyen létjogosultsága van egy hasonló kiadványnak 2018-ban, kiváltképp annak fényében, hogy az ötletgazda különösebb újító szándék nélkül, saját szórakoztatására vágott bele a dalok felvételébe. Bár a felvetés kétség kívül jogos, azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy a Bible Of Love – sok Snoop Dogg-művel ellentétben – szerethető és színvonalas anyag. 

Kiadó: RCA Inspiration 

kirsch
2018.04.27