Műtárgyak Éjszakája
Budapest, 2018. június 7 - 9.
Idén második alkalommal rendezik meg a Műtárgyak Éjszakáját, melynek keretében június 7. és 9. között Budapest 35 helyszínén több mint 60 program várja azokat, akiket érdekel a műtárgyak különleges világa.

A háromnapos fesztiválon az érdeklődők nemcsak a műtárgyakat ismerhetik meg közelebbről, de betekinthetnek a múzeumok, műtermek, galériák és aukciósházak színfalai mögé is. Megtudhatják például azt is, hogyan kell felismerni egy hamis Zsolnay kerámiát, mit jelent a műtárgyak természettudományos vizsgálata, vagy hogyan dolgozik egy restaurátor. 

A látogatók szakértők vezetésével mélyíthetik el tudásukat olyan témákban is, mint például a magyar festészet főművei, a kortárs restaurálás trükkjei, vagy a műtárgyhamisítás legnagyobb botrányai, sőt tárlatvezetéseken a hagyományos kiállítások mellett a nagyközönség előtt rejtett raktárakat, műhelyeket is megtekinthetnek. 

A fesztivál keretében lesznek tematikus műkereskedelmi séták az Ecseri piacon és a Falk Miksa utcában, valamint műteremlátogatások ismert művészeknél. A műhelylátogatások során be lehet pillantani a design ékszerek, a kézműves lámpák és az ötvösmunkák készítési folyamatába, sőt a Herendi Porcelán Palotában a porcelánfestéssel is megismerkedhetünk.

A restaurátorműhelyekben tanúi lehetünk annak, hogyan támadhatnak fel műalkotások romjaikból, legyen szó üvegről, bútorról vagy lámpákról. A műtárgy-kereskedelemhez kapcsolódóan lesznek becsüs órák, aukciók és értékbecslések, amelyeken mindenki megismerheti a művészeti tárgyak értékének meghatározását.  

2018.05.28