A kém, aki dobott engem
The Spy Who Dumped Me, 2018 Színes, amerikai akció-vígjáték, 117 perc
Lassan már kémes vígjátékból is annyi lesz, mint kémfilmből, de ez még nem jelenti azt, hogy lehetetlen próbálkozás lenne valami újat kitalálni a témában.

A kém, aki dobott engem például azzal az ötlettel állt elő, hogy a zsánerben megszokott „kelekótya pasit véletlenül kémnek néznek/kémmé válik” (Az ember, aki túl keveset tudott, Johnny English…) alapszituáció helyett két barinőt állít a középpontba, akik amiatt kerülnek bajba, mert az egyikük expasijáról (aki nemrég SMS-ben dobta őt) kiderül, hogy szuperkém volt, és hagyott valamit hősünknél, ami van annyira értékes, hogy bérgyilkosok és kémek egész serege akarja megszerezni tőle. 

A Budapesten forgott mozi csak első pillantásra tűnhet csajos filmnek: Susanna Fogel rendező nem spórolt a vérkapszulákkal, és a filmje kifejezetten erőszakos és véres lett, de valahogy sikerült végig úgy egyensúlyoznia, hogy mindez ne menjen a komédia rovására. A szituációk java persze azért vicces, mert két teljesen hétköznapi barátnő keveredik bele, akik a cselekményben haladva egyre inkább elhiszik magukról, hogy ez a világ tényleg nekik való.  

Mila Kunis nagyjából azt a karaktert hozza nőben, akit Jason Bateman szokott férfiban: ő a hétköznapi csaj, aki folyton rácsodálkozik arra, milyen hihetetlen dolgok történnek körülötte, vagyis ő képviseli a nézőt. Mellette Kate McKinnon az igazi energiabomba, maga a kész őrület, aki egyáltalán nem hétköznapi viselkedésével rengeteg poén forrása, és persze egy nagyon szórakoztató bajkeverő. A kém, aki dobott engem elsősorban a kettejük közti kémiának, és a jól megírt dialógusoknak köszönhetően működik, méghozzá annyira, hogy feledtetni tudja velünk azt a rengeteg kémfilmes klisét, amit történet ürügyén egymásra hánytak nekünk. 

Tulu
2018.08.16