A ház, amit Jack épített
The House That Jack Built, 2018 Színes, dán-francia-német-svéd horror-dráma, 152 perc
Lars von Trier egy sorozatgyilkosról forgatott filmet, de ha valaki egy sorozatgyilkosos thrillert vár a dán rendezőzsenitől, az nagyon eltévedt.

Jack, a sorozatgyilkos embereket öl. Tucatszámra, már bő egy évtizede, és bár nem túl óvatos fajta, nem igazán kerül még a lebukás közelébe sem. Egyszer azonban mindenkit utolér a végzete, Jacket épp a fő műve megalkotása közben, és a pokol felé vezető úton meséli el a kísérőjének az öt legemlékezetesebb gyilkosságát, és azt, hogy mit tanult belőlük.

Trier mozija ugyan tobzódik a sokkolóan erőszakos jelenetekben és a vérben, sosem próbál horrorként vagy thrillerként viselkedni, sőt a maga rendkívül fekete módján inkább a komédia irányába hajlik. Sokat számít, hogy a filmben nem az áldozatokkal azonosulunk (akik időnként feltűnően idegesítő, vagy zavaróan bárgyú alakok), hanem magával a gyilkossal és az ő kifacsart álláspontjával. Jack egyfajta művészként tekint magára, a gyilkosságaira pedig a műveiként, és nem nehéz rájönnünk, hogy Jack életútján/karrierjén keresztül a rendező leginkább a saját, művészetről alkotott világképéről mesél és filozofál, olykor még önmagával is vitába bocsátkozva, rendkívül önreflexív módon.

Trier sosem akart szimpatikus lenni, és nem várja a nézőitől, hogy szeressék: egyszerűen csak elgondolkodtatni akar, és ehhez olyan módszert választ, hogy mindenképp figyeljünk rá: a sokkolást. A film annyira a rendezőjéről szól, hogy akár az életmű lezárásaként is tekinthetünk rá, de Lars von Triernél sosem lehet tudni, mi lesz a következő lépése.

Tulu
2018.11.22