Csodálatos fiú
Apa és fia a poklok poklát járta meg utóbbi drogfüggősége miatt. Mindketten kiírták magukból ezt a rémálmot, amit a rendezőként is közreműködő Groeningen, valamint ex-függő alkotótársa, Luke Davies gyúrt egybe.

Ahogy John Lennon a fiához intézett, azonos című dalában távol tartja az ágy alatt megbújó szörnyeket, ugyanezt teszi David és Nic Sheff, akiket Carell és Chalamet személyesítenek meg zseniálisan. A függőség valamennyi állomása megjelenik az időben ide-oda ugrálva, nem egyszer kapcsolódási pontokat, kiváltó okokat keresve a régmúltban, ami meglehetősen nehéz, hiszen egy normálisnak látszó, szerető családról van szó. A Csodálatos fiú nem boncolgatja a felelős vagy áldozat, a bátor vagy gyáva és hasonló, szembeállítós kérdéseket, szenvtelen intelligenciával nyúl a témához, elérve a nézőnél, hogy a filmélmény egyfajta zaklatott lelkiállapoton keresztül valósuljon meg.

Hujber
2019.01.25