Hidegháború
Zimna wojna, 2018 Fekete-fehér, lengyel-francia-angol romantikus dráma, 88 perc
A második világháború utáni Lengyelország egyik államosított főúri kastélyába költözik be az ország zene- és tánckultúrájának népszerűsítésére hivatott iskola. A sármos tanár és temperamentumos növendéke egymásba szeretnek, de egy berlini fellépés alkalmával Wiktor Párizst választja, Zula pedig visszatér hazájába.

A rá következő években útjaik számos alkalommal keresztezik egymást, miközben megelevenedik előttünk a hidegháborús Európa történelme. A szerelem mindent legyőz, tartja a mondás, ám előszeretettel feledkezünk meg a győzelemhez vezető ütközetekről és veszteségekről. 

Pawlikowski öt évvel ezelőtt Oscart kapott az Idáért, a múltat szinte kézzelfoghatóan megidéző fekete-fehér Hidegháborúval nem tér le erről az útról, ráadásul a legjobb idegen nyelvű film és fényképezés (Lukasz Zal ezúttal is csodát művelt) jelölés mellé idén a rendezést is sikerült megcsípni. Kulig és Kot között működik a kémia, előbbit az Ida egyik jelenetében már láthattuk, ugyancsak énekesnői szerepben. Kettejük mellett a korszak a harmadik főszereplő, ahol is a művészetre és a művészre egyaránt rátelepedő politika felülírja az álmokat, a folklórba csempészett mozgalmi dalok éneklése közben nem őszinte a mosoly, a népviseletbe öltöztetett szocializmus egyáltalán nem emberarcú. 

A Hidegháború gyönyörű szerelmi történet két emberről, akik olyanok, mint a tűz és a víz, de összeköti őket a szabadságvágy, valamint az, hogy mindketten távol állnak a rendszer által idealizált embertípustól.  

Hujber
2019.02.08