Irodalom Éjszakája 2019
Budapest, március 28., csütörtök
Idén negyedik alkalommal rendezik meg az Irodalom Éjszakáját, amelyen ezúttal 23 színész, 23 szokatlan helyszínen – például egy hanglemezboltban vagy egy cég tárgyalótermében – 23 ország irodalmából olvas fel részleteket.

A kortárs irodalmi részleteket összekötő tematika ebben az évben a családi fészek, a novella- és regényrészleteket Kelemen Kristóf szerkesztette és Szilágyi Bálint rendezi.

Az ingyenes rendezvény idén is a Cseh Centrum irányításával az EUNIC és a Radnóti Színház szervezésében és Budapest Főváros támogatásával jön létre, a helyszíneket a nagykörút és a Hősök tere közötti részen találjuk majd.

A rendezvény népszerűségét igazolja, hogy ebben az évben Debrecen is csatlakozik az eseményhez, ahol a Csokonai Színház színészei olvassák fel ugyanazokat a szövegeket ugyanabban az időben, mint Budapesten.

A program 19h-kor kezdődik és 23h-ig tart. A nézők vándorolnak a helyszínek között, és mindenhol körülbelül 15 perces szövegrészletet hallgathatnak meg félóránként.

2019.03.18