Semmit sem bánok – Székely Csaba-bemutató
A Rózsavölgyi Szalonban lesz Székely Csaba, a Bánya-trilógia alkotójának legújabb bemutatója.

Székely Csaba a Bánya-trilógiájával robbant be az erdélyi, és azóta a magyarországi színházi köztudatba. A Radnóti társulatával bemutatott 10 és a Spirit Színházban nemrég színpadra vitt Öröm és boldogság után a Rózsavölgyi Szalonban is látható lesz drámája.

A Semmit sem bánok című darabot szeptember 12-én Sztarenki Pál rendezésében láthatja először a közönség. A főszereplő az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja. Ugyanakkor a mű nem az ügynökkérdést tárja fel, hanem – egyebek mellett – azt, hogy a diktatúra szolgálattevőjének régi bűnei hogyan hatnak rá a mában. Székely Csaba darabja a mindenkori áldozatok drámája is. A kamaradarabban Elek Ferenc, Schneider Zoltán és Sztarenki Dóra szerepel. 

2019.07.24