A hűvös fesztiválos fogadtatás után újravágják a kémfilmet
A Penélope Cruz és Edgar Ramírez főszereplésével készült Wasp Networknek Velencében volt a világpremierje, majd nem sokkal később Torontóban vetítették, de a langyos fogadtatás miatt a rendező úgy döntött, visszaviszi a filmet a vágószobába.

Olivier Assayas (Carlos) egyfajta tesztvetítésként fogta fel új filmje, a Wasp Network velencei és torontói vetítéseit. Látva a közönség elégedetlenségét úgy döntött, hogy a kubai kémek munkáját bemutató Wasp Networkön még dolgozik pár hetet, hogy a hónap végén a New York-i Filmfesztiválon már egy új verziót láthassanak a filmből a nézők. Assayas leginkább a film második felét alakítaná át: itt-ott hozzáadna a jelenetekhez, máshol pedig elvenne belőlük. Feltett szándéka, hogy megnövelje az egyik kém feleségét játszó Penélope Cruz szerepét, mert az ő karakterét kedvelték leginkább a nézők. A film forgatását Assayas május elején fejezte be, szóval alig három és fél hónapja volt, hogy kész filmet szállítson Velencébe, és ő is úgy érzi, hogy a kapkodás nem tett jót a munkájának. 

(indiewire.com) 

2019.09.11