Blink 182: Nine
Megjelenés dátuma: 2019. szeptember 20.
Jobb, ha az elején leszögezzük: az infantilizmus nagyon is menő dolog, így az égvilágon semmi baj nincs azzal, ha 50 közeli zenészek amerikai tinivígjáték-kompatibilis pop-punkban utaznak. Kiváltképp, ha közben úgy festenek, mintha formaldehidben tárolnák őket.

Annak, hogy a Blink 182 új lemeze sehogy sem működik, sokkal prózaibb oka van, de kezdjük az elején! Mint azt a legutóbbi album kapcsán leírtuk: az Alkaline Trio frontembere, Matt Skiba csatlakozása anno egyértelmű vérfrissítést hozott a csapat számára, és bár a California ugyan nem váltotta meg a világot, egy kellemes és lendületes anyag volt. A lendület azonban nem tartott sokáig, a Nine cím pedig találóan reprezentálja, mennyi kreatív fantázia szorult a friss dalokba. A borító pedig ennél is beszédesebb, a pop-punkból ugyanis már leginkább csak a pop maradt. Nyilvánvaló, hogy Mark Hoppusék sosem hajtottak az „underground királyai” titulusra, ugyanakkor a maguk szerethetően kommersz univerzumában képesek voltak átkozottul fogós szerzeményeket írni.  

Nos, a fogósság már jóval kevésbé jellemzi az új dalokat, ám ennél is nagyobb baj, hogy a már meglévő cukormáz mellett ezúttal egy liter baklavaszirupot is adagoltak hozzájuk. Az első meggyőzőbb szerzeményre negyedórát kell várni, ám még a Bad Religion-ös sebességű Generational Divide-ot is élvezhetetlenné teszi az émelyítően túlpolírozott, már-már elektropopos hangzás. (Utóbbira némi keserű magyarázatot szolgáltat, hogy a lemez egyik producere Andrew Watt volt, aki – bár papíron rockzenész – korábban Justin Bieberrel, Aviciivel és Rita Orával dolgozott együtt.) 

És a helyzet csak tovább romlik, a Run Away, a Black Rain és az I Really Wish I Hated You lírai negédeskedése már eleve megfekszi az ember gyomrát, a Why Are You So Broken egyes részeit viszont egy siófoki pajtadiszkóban is kikérnénk magunknak. És emellett nagyon-nagyon sovány vigasz, hogy Travis Barker változatlanul a színtér egyik legjellegzetesebb stílusú dobosa. A Nine minden szempontból totális melléfogás, mely új rajongókat jó eséllyel nem hoz a triónak, renoméja lerombolására azonban ideális anyag. 

Kiadó: Columbia 

kirsch
2019.10.03