Fürgerókalábak: Rókamóka
(Edge Records / Hammer Music)

Az ország leglükébb punkzenekara, a szekszárdi Fürgerókalábak együttes (mely a "debilcore" stílusmeghatározást használja magára nézve) végre CD formátumban is hozzáférhetővé tette művészetét: a Rókamóka az azonos című 1999-es FRL-kazetta anyagát tartalmazza - multimédia szekcióval kibővítve.


A Fürgerókalábak még 1994-ben indult, de "komolyan" csak két évvel később kezdett működni: ekkor született a Róka'N'Roll című debütáló kazetta, melynek punkos primitivizmusa olyan fülbemászó és vicces dalokat rejtett, mint a Mutogatós bácsi, a Merdzsóval verdázó Dezső, a menő vagy a Szőrös lábú lány balladája ("amikor megláttalak téged először / nem gondoltam volna, hogy lábad merő szőr"), de a minimalizmus leglátványosabb megnyilvánulása az Ez a szám című darab volt, mely tulajdonképpen az "Ez a szám azért jó, mert nincsen benne torzító" sort variálta. A Rókamóka című második anyagot már a dobos kirúgása után, dobgép segítségével rögzítette a gitáros Balázs, a basszista Robin és az énekes András 1999-ben - ezt hallhatjuk most a CD-n is, melyhez az Est lapok képregényrajzolója, Gróf Balázs készített új borítót. A kiadvány maxitokban került piacra, és a játékideje is csupán 25 perc, ám egy komplett albumról van szó, hiszen ez a rövid hossz 13 dalból adódik össze. Az 1 perc 56 másodperc átlaghosszúságú számok zenei spektruma az egyiptomi death metal hörgéstől (Doghri nadi!) az érzelmes doo-wop balladáig terjed (Buzis dal), miközben a szövegek a kamaszkori problémákat, a párválasztás nehézségeit, a szexuális perverziókat, a divat és a testépítés különféle aspektusait tárgyalják a megszokott humorral és csattanó rímekkel ("Balázs, jöhetnél cumizni / biztos jobb vagy mint a Lewinski" - szól a Buzis dal, míg a Bőrnadrág című dal egyik halhatatlan sora így hangzik: "az árától a hideg ráz / 48900"). A zenekar ezeket a számokat élőben fergeteges koreográfiájú ugribugris show-val prezentálja, és a CD vásárlói ebből is részesülhetnek, a multimédia szekcióban ugyanis a fotók, dalszövegek és interjúk mellett néhány rövidke koncertvideó is szerepel.

9/10
Déri Zsolt
2002.06.06