Galapagos: Majmokbolygója
(szerzői kiadás)

A 2003 nyarán kijött Magasan száll... című maxi után most megjelent a Galapagos zenekar első albuma. Ezúttal is szerzői kiadásról van szó, ám a hangfelvételből nem feltétlenül jönnénk rá, hogy nincs tisztes anyagi hátterű cég a produkció mögött. Emiatt persze a nagykiadóknak kellene szégyenkezniük, a Galapagos viszont nagyon is büszke lehet magára: remek debütáló albumot tett az asztalra.


A Dunaújvárosból indult zenekar történetét a maxi kapcsán már ismertettük, a lényeg az, hogy a 2000-ben tehetségkutatót nyert hatfős (ének, két egyenrangú gitár, basszus, dob, perka) felállású, slágeres, egyéni gitárdalokat író, koncerten is markáns kiállású popzenekar kénytelen egyedül taposni a maga útját és kiadói segítség nélkül eljuttatni zenéjét közönségéhez. Ezt ők maradéktalanul meg is teszik: aki lelkesen gyűjti hanghordozóikat, az említett maxi mellett már három korai demót is elcsíphetett tőlük, így ismerheti a dalok jól dokumentált fejlődéstörténetét (egy hatszámos papírtokos, préselt címkéjű EP-t például 2002-es Sziget-koncertjük után, ingyen osztogattak a rajongóknak). A Majmok bolygója 14 számának fele (Minden eldől, Magány, Beszélgetnünk kell, Magasan száll..., 13-as járat, Heal, Repülj, repülj) már szerepelt valamelyik korábbi kiadványon, ám mindegyik átesett néhány jótékony változáson és így eddigi legjobb formájában került az albumra. Szépen felépített, kigondolt ívű, jól ellenpontozott debütálás a Galapagosé, néha a vérvalóságból merített, néha jelképes, metaforikus, néha egészen költői szövegekkel, ám végig generációja nyelvén, a huszonévesek életérzéseit megszólaltatva. Persze akad néhány kevésbé sikerült sor, ritkán még döccen egyet a prozódia, de összességében végre egy jelenidejű, értékes anyag juthat el a hallgatókhoz. Az egyes dalokon belül is kitűnő arányérzéket, hangszerelési képességet mutat a szextett (mely néhány vendégzenész, főképp zongoristák segítségével vette fel a jól szóló lemezt), úgy tesz eleget a maga meghatározta „pszicho-pop” kategóriának, hogy végig slágeres marad, ugyanakkor kellően rafinált is, különösen az album vége felé felbukkanó elszálltabb darabokban (Arany fény, Nem!, 13-as járat). Az elmúlt években a Hiperkarma és a Ludditák koncertjein is vendégeskedő Galapagos-frontember, Szekeres Péter (Junkies-énekes Szekeres András öccse) egyszer fűnyírón is játszik (a szövegében is pszichedéliára utaló Arany fényben), akad egy korrekt angol nyelvű szám is (Heal), a Magasan száll...-ból pedig minden normális országban hatalmas rádiós sláger lenne. Ráadásul valami azt súgja, hogy a Galapagos fejlődése még csak most kezdődött...


8/10
Dömötör Endre
2004.05.10