Rés a pajzson
Broken Arrow, Amerikai akciófilm, 98 perc, 1996
Két kiváló pilóta közül az egyik John Travolta, aki magánemberként is kedveli a repülőket, ahogy azt megcsodálhattuk a házáról megjelent celeb-fotókról.

A másik a rakoncátlan arcberendezésű Slater, akiről nincsenek információim, hacsak az nem, hogy nem kedvelem túlzottan. Ők egy B-3-as vadászbombázóval repkednek a filmben, mert ők a legjobbak. Nem lenne evvel baj, ha Travolta mellette nem lenne még a legrosszabb is. Szellemileg. Érzületileg. A lopakodó gép fedélzetén két nukleáris töltettel próbarepülést hajtanak végre, ami remek alkalom egy kis rosszalkodásra. Deakins őrnagy, - mert így hívják itt John Travoltát - terroristák kezére játssza a tömegpusztító fegyvereket szállító gépet, társát pedig katapultálja. Ezt az ajánló írja, de én úgy emlékszem, ő maga a tenorista, és csak a bombákkal manipulál, a gépet hagyja a p***ba, benne a homokban.


Hale (Christian Slater) túléli a merényletet, különben nem lenne nagy költségvetésű mozi. Kisvártatva bosszúra éhesen nyomába ered áruló barátjának. A sivatagban hamarosan gyilkos hajsza kezdődik a mindenre elszánt pilóták között, és tanúi lehetünk egy kisebb atomrobbanásnak is, ami megemeli a kocsikat, meg a földet, és ha jól emlékszem, megzavar még valamit is, mégis sokkal gagyibb, mint amire számítottam. Ahogy a film is.

háopépé
2006.10.12