Penge
Blade, Amerikai akcióthriller, 109 perc, 1998
Penge (Wesley Snipes) félig ember, félig vámpír, és teljesen néger. Valamelyik miatt erős és gyorsan gyógyul a sebe, tud fényben járni, ami viszont biztosan nem a vámpírsága miatt van. Ugyanis ez a többi vérszívóra nem jellemző, szomorúak is emiatt!

 Ő lehet a kulcs és a kiválasztott a két faj között. Barátjával az ősöreg és szuperráncos Kris Kristoffersonnal a vámpírok ellen harcol gyerekkora óta, mert ez nála küldetés, vagy mi. Egy nap melléjük szegődik Karen doktornő, de hogy miért, arra már nem emlékszem, talán mert egy vérzivataros diszkó alatt megmentette az életét Penge. Van ám még ismert színész, rendesen! A jónézésű Udo, és a malacarcú Dorff is. Ők mindketten a gonosz vámpírok számát szaporítják, amíg Udo él, aztán ő már nem.  

A vérszomjas, átalakult Frost a vámpírok uralmát akarja megteremteni a Földön, amiért megtanul a fényben járni, kellő stratégiai érzékkel. Van egy fasza álló koporsója is, ami úgy működik, mint egy citromfacsaró, de itt is megtréfálhatnak az emlékeim, és lehet, hogy nem is álló. De, talán. A vér Istenének uralma mindent megváltoztathat, de szerencsére Penge felveszi vele a harcot, és ráadásul az eszét is használja, ami Wesley-re nem mindig jellemző. 

háopépé
2005.10.28