Kutyátlanok kíméljenek
Must Love Dogs, 2005 Színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték, 98 perc
Mihez kezdene Károly bácsi Frakk nélkül? Szmokingban járna? Vagy megszeretné a neje macskáit? Nem valószínű - inkább feladna egy hirdetést, és hajlott kora ellenére feltehetőleg találna magának egy ebes asszonyt élete utolsó éveire.

Kis túlzással ez az üzenete ennek a gyártási évét nézve vadonatúj, felépítését tekintve kissé elavult romantikus vígjátéknak. Mert azt már Aradszky óta tudjuk, hogy nem csak a húszéveseké a világ, de most az is kiderül, hogy kié még: a frissen elvált, aranyszívű, masszív középosztálybeli, szeretetre méltó, bohókás, időnként peches, családcentrikus, vicces párbeszédekben beszélő és persze kutyaimádó amerikai kora negyveneseké. Perverzebb célcsoportot keresve sem találhatott volna a korábban tévésorozatokban ügyködő író-rendező, David Gary Goldberg, mert míg egy HIV-fertőzött közép-nyugati farmer vagy egy félkezű déli gyapotszedő élete tartogat némi meglepő fordulatot, addig a Kutyátlanok kíméljenek szerelmespárjának annyira sablonosak a mindennapjai, hogy nézni őket, és együtt lélegezni velük felér egy wellness-kúrával. 

Sarah (Diane Lane - Gengszterek klubja, A hűtlen) óvónő, Jake (John Cusack - A John Malkovich menet, Az ítélet eladó) hajótervező mérnök. Mindketten nemrég váltak, tehát boldogtalanok, ergo gidák a kihűlt szerelem erdejében. És mi kell ahhoz, hogy újra kinőjön agancsuk, és végre boldogok legyenek? Bő másfél órányi csetlés-botlás, szívszorító pillanatok sorozata, vicces félreértések láncolata, magyarul egy elnyújtott szappanopera-epizód, abból a fajtából, amelyiknek a végén még a stáblista is mosolyog. Van is rá oka, mert a főszereplők tényleg édesek (ráadásul kő profik), a mellékszereplők aranyosak, és a cselekményben sincs több fordulat, mint amennyit egy munkában és háztartásban lestrapált emberi agy be tud fogadni. Aki még nem tudja, mitől igazán boldog egy film vége, az ne hagyja ki a Kutyátlanokat!

csmozi
2005.11.09