A Halászkirály legendája
The Fisher King, amerikai vígjáték, 132 perc, 1991
Terry Gilliam filmjei műfaji szempontból többnyire besorolhatatlanok; A Halászkirály legendája is inkább dráma, mint vígjáték, inkább fikció, mint valóság, és inkább kétségek közé taszító, pimasz öniróniába hajló érzelmes-keserves szatíra, mint könnyed nyár esti tinglitangli-mozi.

Posztromantikus pszeudomesénk egyik főhőse Jack, a végletekig cinikus, nagyképű és érzéketlen sztárrádiós, akiért bomlanak a népek, és ő maga is előszeretettel fürdőzik a saját hatalmas egója által keltett hullámokban. Egy meggondolatlan kijelentését azonban az egyik rajongója túlságosan is komolyan veszi, és egy vadászpuska társaságában nekiindul az éjszakának ámokfutni.

Jack teljesen összetörik, karrierje pedig derékba… 3 év alatt sikerül a totális lezüllési állapotig eljutnia; egy este alkoholtól betompultan idétlen öngyilkossági kísérletre készül, de a megváltó mélység helyett két idegen ököllel találja szemben magát. A megalázó veréstől egy bomlott elméjű ex-professzor, Perry, a hajléktalan Grál-lovag menti meg. Pontosan abban az öldöklésben vesztette el rajongásig imádott feleségét és egyben józan eszét is, amiben Jack elmebeteg hallgatója játszotta a mészárost. A jólelkű csendes őrült és a felelősségtudattól hajtott lecsúszott rádiós összefognak, hogy együtt leljenek rá a Szent Grálra, küzdjenek meg a saját démonaikat megtestesítő Vörös lovaggal, és hódítsák meg szívük gyönyörűséges választottjait.

Gilliam, aki olyan filmekkel kényeztette már a vizuális kultúra iránt elkötelezett emberiséget, mint a Brazil vagy a 12 majom, ebben a művében is elképesztő ötvözetét adja kritikus világszemléletének és bámulatos víziórendszerének, amiben igen előkelő helyet foglal el az angolszász mondakör, a mesék csodás világa és az őrület határait boncolgató mélylélektan.

macsek
2006.06.26