Szerencsés Dániel
magyar filmdráma (1983)
Íme egy újabb mű, ami a kollektív tudatalattiban lerakódott ’56-os képet árnyalja tovább, személyes tragédiába sűrítve a magyar történelem ezen vérzivataros időszakát, a hadszíntér súlyos légköre helyett sokkal inkább a lelkekben dúló vad ütközetekre koncentrálva.

1956 decemberében járunk, két fiatal fiú éppen szökni készül az országból; az egyikük 20 éves ex-katona, harcolt a forradalomban és most menekülni kényszerül, a másik csupán 16 éves, azt hiszi, hogy szerelmes és az imádott lány után vetné magát a nagyvilágba. Elbúcsúznak az anyjuktól és a közös pesti házból együtt indulnak bele az éjszakába. A határon késik a csatlakozás, várni kell, az így kozmikussá nyújtott órák alatt a fiúk még egyszer átgondolhatják a menni vagy maradni kérdést, miközben mi nézők hiteles jellemábrázolást kapunk a sorstárstömegből felvillanó tipikus arcokról; kiábrándult forradalmárról, jobb sorsot remélő prostiról, kíméletlen volt ávósról és vagyonát féltő nagypolgárról. A melankolikus és fülledt hangulat, a várakozással teli türelmetlen percek valószerűtlenül hosszú volta, és a találkozások szerencsétlen kimenetele mindkét ifjúra kiábrándítólag hatnak. Hasonszőrű főhőseink a maradás mellett voksolnak és a csempészkamion helyett a Budapestre tartó vonatra szállnak fel, bár a zaklatott lelkek ezzel sem kerülhetik el sorsukat…

Sándor Pál majd két évtizeddel a nagy 56-os filmdömping után vitte vászonra a naiv hősszerelmes és a tragikus sorsú kiskatona csődbe fulladt dobbantási kísérletét, és ezen keresztül a korszak sorsromboló atmoszféráját; a mindent uraló rettegést, a tökéletes perspektívanélküliséget, és az univerzális tanácstalanságot, ami épp úgy mételyezte a fiatalabb generációt, mint a tapasztaltabbak táborát. 

macsek
2006.10.16