Flyboys – Égi lovagok
Flyboys, 2006 Színes, feliratos francia–amerikai háborús film, 139 perc
Az első világháborúról szóló filmek eléggé alul vannak reprezentálva a második világháború témáját feldolgozó alkotásokhoz képest. Ezen az aránytalanságon próbál egy kicsit javítani a Flyboys – Égi lovagok, amely a történelem első vadászpilótáinak, a Franciaországban 1916-tól harcoló amerikai önkénteseknek, a Lafayette osztag tagjainak állít emléket.

Az első világháborúról még az iskolában is azt tanultuk, hogy ez volt talán az utolsó igazi hősies háború, ahol nem beteg ideológiák nevében, egyenlő felek harcoltak, és a fair playt olyan komolyan vették, hogy a pilóták díszkört repültek lelőtt ellenségük emlékére. Ilyen becsületes gesztusokat láthatunk bőséggel Tony Bill filmjében is, amely valódi első világháborús hősök igaz története alapján készült, középpontjában pedig egy elszegényedett arizonai farmerből lett fiatal és bátor pilóta, Blaine Rawlings áll (a Josh Hartnettnek álcázott James Franco játssza). 

A Flyboysban nemcsak a vegyes csapat tagjainak különös motivációit és szokatlan kabaláit ismerhetjük meg (például egy házi kedvencként tartott oroszlánt), de látványos repülős égi csatajelenetekben és már-már westernfilmes pilótapárbajokban is részünk lehet – tulajdonképpen ezek alkotják a film gerincét. Az Égi lovagokban van ugyan egy halvány romantikus szál is, de ez olyannyira elsikkad a harcokhoz képest (voltaképpen csak a főhős motivációit árnyalja), hogy a Flyboys inkább amolyan igazi fiús film – a történelem, a repülő csodák és a légi küzdelmek iránt érdeklődő fiataloknak. 

fürkész
2006.10.26