Így az eredeti, csonkítatlan rendezői változatban élvezhetjük a szokásosan szellemes tarantinói párbeszédeket, a remek színészek közötti nagyszerű összjátékot és az önreflexióban, filmes idézetekben, utalásokban és önutalásokban való tobzódást. 

A hetvenes-nyolcvanas évek B (és C és D) kategóriás filmjei, a kaszkadőrök és a formás lányok előtti tisztelgésként készített Halálbiztos központi figurája egy Kaszkadőr Mike nevű férfi, aki a szó szoros értelmében autós sorozatgyilkos (úgy, ahogy más például baltás gyilkos), és szexi lányokra vadászik. A trashfilm két külön részre osztható, melyek sokban hasonlítanak, ugyanakkor különböznek is egymástól: míg a mű első felében körülbelül ki tudjuk találni, mire is számítsunk (ezért inkább igen jól megírt párbeszédeivel és táncos magánszámaival nyűgöz le), addig a második rész „eszelősen” izgalmas. És mindez szerencsére úgy van megcsinálva, hogy még az is tökéletesen élvezze, aki egyet sem látott a hivatkozott alap(ul szolgáló)-filmek közül. 

Ha pedig mi is csak játéknak és viccnek fogjuk fel (főleg a film legutolsó jelenetét), minden percét élvezni fogjuk (majdnem annyira, mint amennyire QT élvezheti a filmkészítést), és alig várjuk majd, hogy újból (és újból és újból) megnézhessük.