Jack Johnson: Sleep Through The Static
(Brushfire / Universal)

A hawaii szörfbajnokból dalszerző-gitáros-énekessé előlépett Jack Johnsonnal 2006 februárjában az a különlegesség esett meg, hogy egyszerre vezette a brit és az amerikai albumlistát, de két különböző kiadvánnyal: az angoloknál In Between Dreams című harmadik sorlemezével, míg hazájában az akkor frissiben mozikba került animációs mese, a Curious George filmzenéjével jutott a csúcsra. Két évvel később, 2008 februárjában negyedik sorlemeze egymagában is megismételte a bravúrt: a stabilan jó színvonalú Sleep Through The Static az Atlanti-óceán mindkét partján No.1 lett!

Jack Johnson nagy befutása kissé meglepetésszerű, ám teljesen megérdemelt volt. A szörfösként és szörfös dokumentumfilmeket készítő rendezőként is (el)ismert Johnson azóta saját Brushfire lemezcégén keresztül kiadta A Brokedown Melody című harmadik hullámlovas témájú filmjének válogatott filmzenelemezét (ehhez az alkotáshoz már társrendezőként nem, csak szereplőként és zeneszerzőként volt köze). Aztán közreműködött legkorábbi zenei mentora, G. Love 2006-os korongján (Lemonde), majd a darfuri humanitárius katasztrófára John Lennon-feldolgozásokkal rávilágító Make Some Noise segélylemezen az Imagine-t igazította a maga meleg tónusú, akusztikus popzenei világához. A környezetvédőként is példamutató zenész legújabb albumát 100 százalékig napenergia felhasználásával készítette, s az efféle komoly témák a dalokban is rendre visszaköszönnek. A Sleep Through The Static, mint ironikus címe is jelzi, öntudatos lemez, bátor kiállásra szólít fel, ám ezzel együtt sem szigorú protest song gyűjtemény, mindössze egy gyermekeit boldogan nevelő apának a világ sorsáért való aggódása hallatszik ki a szerzeményekből.  

Jack megőrizte korábbi kiadványai laza, természetes lüktetését, dalai nyugodt hullámzását (egyszer még a távolban zúgó óceán is hallható két dal között). Továbbra is uralkodnak a fülbemászó dallamok, az akusztikus hangszerelések, az intim triófelállás seprűző dobhangzása, a finoman díszített „tábortűz melletti gitározgatás”, de Johnson néhány szerzeményben már egy lépéssel közelebb került a hetvenes évek rádiós popzenéjét idéző kaliforniai hangzáshoz, több az elektromos gitár, itt-ott beúszik egy villanyorgona, fúvós szólam, a címadó dalban felhangzó baritonszaxofon az énekbeszéddel párosítva pedig a legjobb Morphine-hagyományokat idézi meg. Nem túl gyakran esik meg, hogy a két befolyásos albumlistát egyszerre vezesse valaki, az meg még ritkább, hogy ez ne egy zeneipari stratégiákkal irányított szuperprodukció legyen, hanem egy ilyen szimpatikus, önmagát eladó, egyszerű kis lemez. 

Dömötör Endre
2008.02.14