Szabadítsátok ki Jimmyt!
Norvég–angol animációs film, 2006
Nem csak Amerikában készülnek jó egész estés animációs filmek, és nem csak a Pixar stúdióból kerülnek ki meghökkentően jó ötletek és megvalósítások, és erre itt a példa, egy angol anyagi támogatással készült norvég felnőttmese.

A Szabadítsátok ki Jimmyt! egy találó hasonlat szerint kissé olyan, mintha a Dumbót keresztezték volna a Rekviem egy álomért című drámával, hiszen hőse, meglepő módon egy heroinfüggő cirkuszi elefánt, a címbéli Jimmy. Ő az alkoholista Igor vezette lepukkadt Stromowski-cirkusz fő attrakciója, és a kábítószerre a többi fogságban tartott állattal együtt azért szoktatták rá, hogy élemedett kora és pocsék fizikai állapota ellenére is jól tudjon dolgozni. Csakhogy Jimmy olyan titkok tudója, amely sokaknak nagyon sokat érne, de ahhoz, hogy tudását hasznosíthassák, először ki kellene szabadítani a cirkuszból. Egyik nap aztán Jimmy megszökik, és a vártnál többen erednek a nyomába a fagyos északi tájon.

Először is ott van Roy Arnie, az istállómunkás, aki saját cirkuszról álmodozik a három rosszarcú haverjával, aztán a rettegett lapp maffia, akik az elefánt bőre alá varrt heroint keresik, és egy elszállt állatvédő szervezet emberei - akik logikusan védenék hősünket, de inkább másokat nyomnának le. Jimmy pedig pácban van, de nem csak üldözői miatt, hanem mert nem jut megszokott adagjához, ám egy bohém jávorszarvas a segítségére siet. A film nem riad vissza sem az erőszaktől, sem a trágárságtól, sőt, némi szex is akad, ami animációs filmnél elég ritka, de cserébe meglepően eredeti és korántsem szívbajos alkotást kapunk, illetve némi betekintést az északi népek lelkivilágába, amelyről eddig is sejtettük, hogy nem teljesen ép. Ami pedig az animációt illeti, az alakok remekül lettek eltalálva, de a mozgatáson talán egy picit lehetett volna még dolgozni.

Forrás: Est.Tv Magazin

2008.08.01