Harmadik típusú találkozások
Ufóőrületről szól, és pontosan az is szülte három évtizeddel ezelőtt az új-hollywoodi generáció egyik legmaradandóbb művét.

Spielberg korai filmjeinek jellegzetes miliőjében, a kertvárosi Amerikában bontakozik ki az emberiség és a földön kívüli civilizáció találkozását megelőző izgalom és pánik. Egy családapa megzakkan, és megaterepasztalt épít a nappaliban… Egy kisfiát egyedül nevelő asszony rejtélyes körülmények között elveszti gyermekét… A kormány eközben nagy katonai mozgósítások közepette megpróbálja eltitkolni, mi készül… Nagy, globális optimista üzenete mellett vagy ellenére, ami ma is csodálatba ejthet, az a mesteri elbeszéléstechnika, ahogy a hétköznapi környezetet felkavaró rendkívüli eseményekről mesél. 

Az elsietve moziba küldött eredeti verzió elkészülte után három évvel Spielberg további jelenetek hozzáforgatásával, más részek megrövidítésével létrehozott egy második változatot is, de ebben is túl sok volt a megalkuvás, ezért 1998-ban ötvözte a két korábbi verziót: ez a szerző által véglegesnek elismert változat, amelyet most a DVD-n láthatunk. 

Kiadás: A DD 5.1-es magyar szinkron, ami új az idei kiadásban, a 2001-ben kiadott dupla lemezes csomaghoz képest így is erős mínuszban áll a mérleg. Ugyan nem e DVD-rovat felségterülete, de érdemes megemlíteni, hogy a nálunk így is megkésett, harmincadik évfordulós anyag Blu-Ray formátumban jelent meg méltó módon: a film mindhárom változata, plusz az évek során a filmhez készült összes extra. 

Close Encounters of the Third Kind, 1977, 132 perc, Fórum Home Entertainment (12)

nelson
2008.09.23