Kegyenc fegyenc
Big Stan, 2008 Színes, feliratos amerikai vígjáték, 105 perc
A gizda és a vígjáték szavak társításakor valahogy mindig Rob Schneider ugrik be nekem, és a tudatalatti soha nem hazudik. Ám úgy tűnik, Rob elhatározta, hogy ezúttal kemény lesz, mint az orosz tél.

Sokan szeretnének legyőzhetetlenek és igazságosak lenni, de keveseknek adatik meg, hogy legalább másfél órára tényleg azok is legyenek. Rob Schneider saját rendezőjeként igazi szuperhőst farag magából, bár kiindulópontként csak egy önző és szélhámos. Csakhogy minimum 3 év börtön vár rá, és tudja, hogy jelenlegi formájában milyen kapós lenne a sitten - a megerőszakolás szót már a film első húsz percében is rongyosra használják poénként, pedig nem az -, és felfogad egy harcművész mestert, hogy keményítse meg a testét és a lelkét egyaránt, de inkább a testét, ha lehet.

Az ilyenkor kötelező összemontázsolt kiképzés során sitty-sutty verhetetlen faszagyerek lesz a kis gizdából, és a börtönbe megérkezve rögtön ő lesz az alfahím - ám az intézmény igazgatójának teljesen más tervei vannak vele. A pici Schneider, aki Adam Sandler hátvizén lett sikeres komikus - és nyilván nem véletlen, hogy a film története gyanúsan hasonlít a Csonttörő című Sandler-vígjátékra -, igazi hőst faragott saját magából, és tényleg nem tartották vissza olyan apróságok, mint az arányérzék, szerénység vagy a jó ízlés. Vagyis nyomja a tőle megszokott pisi-kaki-kuki poénokat, amihez rendkívül nagydarab fekete statisztákat is szerzett, hogy biztosan értsük, miről van szó. Szerencsére ott van mellette David Carradine, aki a Mester nevű mester szerepében hajlandó teljesen hülyére venni magát. 

Vízer
2008.10.01