Csali
Bait, kanadai-amerikai akció-vígjáték, 119 perc, 2000
Bármily paradox is, a Ray című film óta Jamie Foxx sokkal inkább színészként él emlékezetemben, mint sem bőrlégzéses R&B énekesként. Ennek dacára régebbi produkcióihoz hajlamos vagyok egy tűzszerész óvatosságával közelíteni, karrierje ugyanis néhány vállalhatatlan darabot is magában foglalt.

A Csali amolyan középutat képez zseniális és ótvar produkciói között, ám az átalagos szombat esti filmek tengerében így is mentőövnek minősül. Jaster és Bristol két keménykötésű bűnöző, akik legutóbbi akciójukkal megütötték a főnyereményt: 40 millió dollár értékű aranyat zsákmányoltak.

Az egyetlen szépséghiba mindössze annyi, hogy ezért a fogásért több zsarunak meg kellett halnia, így biztos, hogy az ügyet soha nem zárja le a rendőrség. Edgar Clenteen nyomozó minden szabályt felrúgva, gőzerővel próbálja kézre keríteni a tetteseket, és hamarosan sikerül is hűvösre juttatnia Jastert. A bűnöző társa és az arany azonban nem kerül elő…

kirsch
2009.10.22