Shop-stop
Clerks, amerikai filmszatíra, 90 perc, 1994
Comedy Central, október 26. 22:30
Többszöri utánajárást követően beigazolódni látszott szörnyű gyanúm, miszerint a szóban forgó film még egyszer sem szerepelt a napi ajánlók között. Pedig semmi sem bizonyítja jobban, hogy Kevin Smith valaha elképesztően humoros arc volt.

Személy szerint már a Dogmán is húztam a számat, ám a Jay és Néma Bob visszavág Amerikai Pités manírjaitól már határozottan rosszul voltam, és a Shop Stop 2. sem feltétlenül váltotta be hozzá fűzött reményeimet. Az első epizód azonban minden ízében alapmű. 

A 22 éves Dantéra (Brian O'Halloran) zord hajnal virrad. A főnöke felhívja és megkéri, hogy ugorjon be a kora reggeli műszakba helyettesíteni. Úgy volt, hogy sokáig alszik, szórakozik, csajozik; ehelyett az üzletben sorozatosan balul ütnek ki a dolgok. Ráadásul barátnője szexuális partnereinek nem csekély számával idegesíti. Aztán itt van még Randal (Jeff Anderson), a szomszédos videokölcsönzőben kiszolgáló kollégája, aki állandóan Danténál lóg, és szemérmetlenül inzultálja a hóbortos vevőket. 

kirsch
2010.02.17