Halálosabb iramban
2 Fast 2 Furious, amerikai-német akcióthriller, 107 perc, 2003
A bennem lakozó Lenke néni bizony mérhetetlen ellenérzésekkel viseltetik a száguldó autókkal operáló akciófilmek (illetve akcióvígjátékok) iránt, így egy Taxi- vagy egy Tolvajtempó-kaliberű film láttán azonnal a távirányító után nyúl.

A Halálos iramban már csak Vin Diesel személye miatt is dupla méretű vörös posztó volt számára, és – bár a kopasz tesztoszteronhuszár már nem szerepel benne – a második rész iránt sem viseltetik nagyobb bizalommal. 

Az ex-zsaru Brian O'Conner sorra nyeri az illegális utcai autóversenyeket. Egyszer csak a volt kollégái látókörébe kerül, akik alkut ajánlanak neki: vagy kivonják a forgalomból, vagy segít elkapni Carter Veronét, a környék legnagyobb kábítószer-kereskedőjét. Érthető módon Brian ez utóbbi mellett dönt. Összeáll az egykori simlis, fekete haverjával, Roman Pearce-szel, hogy együtt vigyenek el egy rakomány "mocskos" pénzt a gyanús üzletembernek Miamiba. Kevesen tudják, hogy Brian valójában Monica Fuentes beépített ügynöknek segít Verone lebuktatásában. 

kirsch
2010.09.13