Rém hangosan és irtó közel
Extremely Loud and Incredibly Close, 2011 Színes, feliratos angol-francia-német-kanadai-svájci filmdráma, 129 perc
Valószínűleg az olyan darabok miatt emelték duplájára az Oscar-jelölt filmek számát, mint a Rém hangosan és irtó közel. Várható volt, hogy Jonathan Safran Foer sikerregényének moziváltozatát nem hagyja parlagon heverni az Akadémia.

De reméljük, egy pillanatig sem gondolta senki komolyan, hogy ez a giccsben úszó, álművészkedő WTC-dráma elnyerheti az év legjobb filmjének járó szobrot. Pedig a könyv jogait megvásárló producerek mindent elkövettek a sikerért. Eric Roth-ra (Forrest Gump, A suttogó, München, Benjamin Button különös élete) osztották a regény dramatizálását, rendezőnek pedig Stephen Daldryt (Billy Elliot, Az órák, A felolvasó) kérték fel. Nem mintha a páros filmográfiája makulátlan lenne, de legalábbis reménykeltő. A végeredmény azonban sajnos a kétkedőket igazolta: a Rém hangosan… ugyanazt az idegesítő szentimentalizmust és nem komolyan vehető komolyságot hozza, mint Roth legutóbbi munkája, a Benjamin Button különös élete.  

A 2001. szeptember 11-i New York-i eseményeket egy, a tragédiában az édesapját (Tom Hanks) elveszítő kiskamasz fiú (Thomas Horn) szemszögéből bemutató mozival az a legnagyobb probléma, hogy minden képkockájából üvölt: az alkotók verítékezve kaparnak az Oscarért. Olyan kimódolt és kiszámított minden, annyira akarják, hogy emlékezzünk és zokogjunk, hogy azon már csak röhögni lehet – kínunkban. Mindennek a tetejébe a nyakunkba kapunk egy koravén, (valószínűleg) autista, elkényeztetett, antiszociális gyereket, akivel nemhogy azonosulni nincs kedvünk, de legszívesebben felpofoznánk. Szinte fáj Bergman kedvenc férfiszínészét (Max von Sydow) mellette látni.  

zsinora
2012.03.02