"A kompromisszumot teremtő tényezőnek tartom..." - Szabó István
Március 8-án kerül a mozikba az Oscar-díjas Szabó István új filmje, a Szabó Magda regényéből készült Az ajtó a szintén Oscar-díjas Helen Mirrennel a főszerepben. A rendezővel a regényről, a film születéséről, Helen Mirren...

...zsenialitásáról és nem utolsósorban arról beszélgettünk, mit tanulhatnak a magyar rendezők az Életrevalók című francia filmtől.

 

- Személyesen ismerte Szabó Magdát, annak idején többször beszéltek arról, hogy megfilmesítené valamelyik regényét. Miért éppen Az ajtóra esett a választása?  

- A Katalin utca megvalósítását terveztük, de az írónő életében erre nem kerülhetett sor. Néhány éve Hábermann Jenő producer keresett meg Az ajtó filmre vitelének lehetőségével. Nagyon megörültem a felkérésnek, mert ez a kedvenc Szabó Magda-regényem.  

- Befolyásolta Az ajtó film változatának elkészítésében, hogy személyesen ismerte az írónőt?  

 

- Egyáltalán nem. Nem életrajzi filmben gondolkodtam, hanem regényadaptációban, vagyis nem Szabó Magdát akartam a filmvásznon látni, hanem a regénye hősnőjét. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy beszélgetés Stephen Frearsszel. Miután megnéztem A királynőt, megkérdeztem tőle, a film előtt találkozott-e valaha II. Erzsébettel, mire azt felelte: „Nem, soha. Úgy készült a film, hogy az édesanyámra gondoltam”.  

- Mi az, ami a leginkább megfogta Az ajtó történetében olvasóként és rendezőként? 

- A regény két nő, az írónő és a házvezetőnője különleges kapcsolatáról szól. Ami számomra a legizgalmasabb Az ajtóban, az a bizalom ébredésének folyamata. Vagyis ahogy ez a két egymástól nagyon eltérő értékrenddel bíró ember, akiknek viszonyát az abból adódó konfliktusok terhelik, hogy mindketten rá akarják erőltetni a másikra a maguk megkérdőjelezhetetlennek vélt értékrendjét, lassan megnyílnak egymásnak. A film nagy lehetősége, hogy képes a lehető legközvetlenebb módon, az arcokon megmutatni a születő és változó érzelmeket. Onnantól kezdve, hogy tudtam, filmet készítek a regényből, azt kerestem, miként lehet ennek a két nőnek a drámáját, a bennük zajló, végtelenül bonyolult lelki folyamatokat az írott szöveg szintjéről elemelve a mozgókép nyelvén ábrázolni.  

- Ehhez azonban kulcskérdés volt megtalálni a főszerepre legmegfelelőbb színésznőt. Kezdettől Helen Mirrent szerette volna a házvezetőnő, Emerenc szerepére?  

- Igen, fel sem merült más. Már a legelején tudtam, hogy ő az a színésznő, akit szeretnék Emerencként a moziban látni.  

- Hogyan sikerült megnyerni a szerepre? 

- Ragályi Elemér, Az ajtó operatőre évekkel ezelőtt dolgozott vele egy filmben, tehát a kapcsolat megvolt hozzá. Ő elolvasta a forgatókönyvet, és kért egy kis gondolkodási időt. Átadtam neki a regényt – nagyon jó az angol fordítás –, amit elolvasott, és azt üzente, hogy örömmel eljátszaná Emerencet.  

- Milyen volt együtt dolgozni Helen Mirrennel? 

- Fantasztikus. Ő egy nagy, művelt és felkészült színésznő, csakúgy, mint az írónőt, Magdát alakító Martina Gedeck, akit a magyar nézők A mások élete című Oscar-díjas német filmből ismerhetnek leginkább. Hosszú napokat töltöttünk hárman a forgatókönyvvel, átrágva magunkat a cselekményen és a szerepeken. Nagyon izgalmas és tanulságos volt ez az előkészítő munka.  

- A Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése nyomán kialakult filmfinanszírozási bonyodalmak mennyiben befolyásolták Az ajtó elkészültét?  

- A félbemaradt magyar filmekhez képest mi szerencsés helyzetben voltunk, mert Az ajtó német-magyar koprodukcióban készült, a forgatás főleg német pénzből történt. Minden gond nélkül zajlott, egészen az utómunkálatokig, amelyet még korábban az MMKA vállalt magára. A közben történt átalakulások miatt egy időre le kellett állnunk, sokáig kérdéses volt, hogyan tudjuk befejezni a filmet.  

- Kellett-e kompromisszumokat kötnie a több mint három évig tartó munka során? 

 

- Egy filmrendező az alkotómunka során folyamatosan nem várt akadályokba ütközik, de ezeket a helyzeteket meg kell tudnia oldani, a lehető legjobb tudása szerint. A kompromisszumot teremtő tényezőnek tartom, amire azonban nincsen mentség, az a megalkuvás. A kettő két nagyon különböző dolog. 

- Azért van a kompromisszumoknak egy olyan mértéke, amelyre már aligha lehet teremtő erőként tekinteni…  

 

- Nehézségek mindig voltak és lesznek, ez egy ilyen műfaj. Rengeteg tehetséges fiatal rendezőnk van, hosszan sorolhatnám a neveket Hajdu Szabolcstól Pálfi Györgyön és Török Ferencen át Fliegauf Bencéig. Ezeknek a fiúknak mind megvan az esélyük arra, hogy a világ filmművészetének fontos tényezői legyenek, de meg kell találniuk a maguk útját.  

- Hiába érnek el azonban nagy sikereket a nemzetközi fesztiválokon, ha a filmjeik kapcsán újra és újra felmerül a kérdés, miért nem néz a magyar közönség magyar filmeket… 

 

- Tegnap este láttam egy francia filmet, azt hiszem, Életrevalók a magyar címe. Tele volt a mozi. A története tulajdonképpen egészen hétköznapi, mégis hihetetlenül erős: két, egymástól látszólag fényévnyi távolságra álló ember kapcsolatának alakulását bontja ki, egy balesetben megbénult férfi és a meglehetősen vagány ápolója történetét, bámulatos humorral. Ez egy olyan film, ami után jobb érzéssel jövünk ki a moziból. Az embereknek szükségük van arra, hogy a filmektől némi erőt kapjanak. Példát arra, hogyan élhetnének máshogy, jobban. Ezt kell nekünk, magyar filmeseknek is megértenünk.  

zsinora
2012.03.08