Jáger Margit – Zakar István közös kiállítása.
Két évvel ezelőtti közös kiállításuk nyomán, idén a két keramikus újra közös kiállításban mutatkozik be. Két korszak találkozása is ez egyben, hiszen Jager 1979-ben, míg Zakar József 2008-ban végzett az Iparművészeti Egyetemen. Mindketten nagyon aktívak, évről-évre új projektekkel mutatkoznak be, emellett számos hazai és nemzetközi művésztelepen és szimpóziumon vesznek részt, s elkötelezett pedagógusok. Új objektjeik kerülnek közös bemutatásra, mely izgalmas tárlatnak ígérkezik, hiszen két egészen eltérő látásmódú alkotó párbeszédét láthatják az érdeklődők. Ingyenes!

Újlipótvárosi Klub Galéria (1136 Budapest, Tátra u. 20/B)
 
2018. április 19. - május 11.  

Leonardo és a budapesti lovas.
Budapest, Szépművészeti Múzeum, 2018. október 30. - 2019. január 6.

Szita-Lenyomatok 2018.
Budapest, Polgár Centrum - Újpest Galéria, október 26. - november 17.

Puklus Péter: Hős anya - Alcím.
Budapest, Glassyard Gallery, október 26. - december 8.

Játék
A „dobok szamurájai” már Magyarországon is visszatérő vendégeknek számítanak, és ezúttal négy koncertet is adnak Budapesten.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.