Kegyetlen játékok 2.

est.hu:
7/10
|
olvasói
9/10 (4)
Soha nem értettem, hogy a nézhető filmekből miért kell mindenáron második rész forgatni, amely, valljuk be, általában meg sem közelíti az első színvonalát. Nincs ez másként a Kegyetlen játékokkal sem, melynek első része után a folytatás csak gyenge utánzatnak tűnik, pláne, hogy a sztori nagyjából ugyanaz, csak a szereplőkön és a befejezésen változtattak kissé.
Még helytállóbbnak tűnik előbbi megjegyzésem annak tudatában, hogy már a Kegyetlen játékok története is csak átdolgozás, méghozzá Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című levélregényének amúgy is sokszor feldolgozott, 20. századba ültetett átirata, melyben két milliomos családban élő mostohatestvér verseng azon, hogy ki tud több szívet meghódítani, majd porig alázni. Mindez nagyszerűen működik is, míg a fiútestvér tényleg szerelmes nem lesz egy lányba, Annette-be, aki esküvőjéig szeretné megőrizni a szüzességét. A két testvér azonban már fogadást kötött, így a fiúnak mindent el kell követnie, hogy megszerezze az ártatlan lányt, még akkor is, ha tudja, mennyire megbántja majd. A film szex-, drog- és rock ’n’roll-jelenetektől sem mentes, a rock ’n’ rollon itt most többek között a Fatboy Slim és a The Verve értendő.
 
A Kegyetlen játékok a kilencvenes évek egyik sikeres tinifilmje volt. Nem így a második rész. Míg az első részben a mai harmincas generáció tinisztárjai szerepeltek, mint Sarah Michelle Gellar, Reese Witherspoon és Ryan Phillippe, a második rész szereposztása korántsem ilyen figyelemre méltó. Főhősünket, Sebastiant ezúttal Robin Dunne alakítja, mostohanővérét pedig Amy Adams. Mocskos beszéd, cselszövés, hazugság, intrika, mindezek ebből a filmből sem hiányoznak, mégsem sikerült többet, jobbat nyújtani, sőt az első rész szintjét sem hozták az alkotók. 2004-ben ennek ellenére elkészült a harmadik rész is… 
b.e.
2008.01.18
|
Cruel Intentions 2
amerikai filmdráma, 87 perc, 1999
Rendező:

Roger Kumble

Színész:

Robin Dunne
(Sebastian Valmont)

Sarah Thompson
(Danielle Sherman)

Keri Lynn Pratt
(Cherie Claymon)

Amy Adams
(Kathryn Merteuil)

Barry Flatman
(Sherman)

Mimi Rogers
(Tiffany Merteuil)

Linkek

(8 kép)


Filmek a TV-ben
20:30
Bolgár rózsaolaj
bolgár életrajzi film, 2017
20:50
Columbo: Képek keret nélkül
amerikai krimi, 1971
21:00
Az emlékezés napja
amerikai történelmi dráma, 2011
21:00
Superman visszatér
amerikai-ausztrál romantikus filmdráma, 2006
21:00
Az igazság nevében
amerikai akciófilm, 2002
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
20:06
Grizzy és a lemmingek
2016, I. évad, 19. rész: Medveszag
20:10
Ben 10
2016, III. évad, 216. rész: Amikor Ben Tennyson a városba jött
20:12
Eperke legújabb kalandjai
II. évad, 5. rész
20:13
Grizzy és a lemmingek
2016, I. évad, 20. rész: Szerencsemaci
20:15
Nicky, Ricky, Dicky és Dawn
I. évad, 119. rész: Doki és süti
Játék
Hajóra száll a Jetlag legénysége, hogy a védjegyükévé vált lírikus elektropoppal rezgessék meg az A38 imbolygó deszkáit.
Major Kamill kiállítása február 26-tól #pestiest http://est.hu/cikk/133862/papirok_racsok_akkad
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.