Végzetes vonzerő

est.hu:
9/10
|
olvasói
9/10 (3)
Bár thrillerklasszikusként szokás aposztrofálni, a mű nem kevés pedagógiai jelleggel bír. Megtekintését követően ugyanis még egy Ernyei Béla fejű tesztoszteron-Minótaurosz is meggondolná, félrelépjen-e akár egyszer is hitvese háta mögött.
Mert bizony az ilyen akcióknak nem feltétlenül a penicillin-injekció lehet a legsúlyosabb következménye. Dan Gallegher ügyvéd, emellett konszolidált, becsületes családapa. Egészen addig a pontig, amíg becses neje egy hétvégére ki nem röppen a családi házból. 
 
Emberünk ugyanis akkora agancsot növeszt az asszonynak, hogy az egy mutáns rénszarvasnak becsületére válna. Alkalmi pártnere pedig nem más, mint az egzotikus arcú Alex(andra) Forrest. Jogászunk egy éjszaka után lezártnak tekinti az ügyet, csupán egyetlen dologgal nem számol: hogy a kishölgy pszichiátriai leletei meglehetősen aggasztóak. Ennek egyenes következménye, hogy rövidesen rejtélyes telefonhívások zavarják meg a család nyugalmát. Bár Alex nem holmi elcsépelt tréfákkal zaklatja Gallegheréket, idővel mégis rájön, öreg ő telefonbetyárnak, majd a tettek mezejére lép. 
kirsch
2011.02.28
|
Fatal Attraction
amerikai thriller, 119 perc, 1987
Rendező:

Adrian Lyne

Műsoron a TV-ben

Cinemax 2
 2019.09.21., szombat, 23:50

Linkek

(20 kép)


Filmek a TV-ben
H
9
K
10
Sze
11
Cs
12
P
13
Szo
14
18:10
Venom
amerikai fantasztikus akciófilm, 2018
18:10
Pókember 3.
amerikai akciófilm, 2007
18:10
Ne hagyj nyomot!
amerikai film, 2018
18:15
Légy a pasim!
amerikai romantikus vígjáték, 2017
18:30
A randiguru
amerikai vígjáték, 2005
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
9
K
10
Sze
11
Cs
12
P
13
Szo
14
16:10
Barbie és húgai: A kutyusos kaland
16:10
A Lármás család
III. évad, 307. rész: Vámpír-patvar / A nyúzott Anyu
16:11
Monchhichi
I. évad, 22. rész: Monchhichi 01 (Eps.27-52.)
16:15
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 11. rész: Testcsere
16:21
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 12. rész: Cuki vagy ciki
Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Ma még tart a Vegetáriánus Fesztivál előadásokkal, filmekkel, egészséggel és ételekkel. #vegetáriánusfesztivál #vegetarianus #joga #vegan #egeszseg #fenntarthatosag #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.