A szellemlovas

est.hu:
5/10
|
olvasói
7/10 (28)
A képregény-adaptációk korát éljük, és kezdjük megszokni, hiszen ma már minden igazán nagy költségvetésű, sztárparádét felvonultató hollywoodi film egy-egy gyerekek számára készült rajzolt füzetből készül - ami elég sokat elárul a nyugati civilizáció jelenlegi állapotáról.
A hírek szerint pedig nincs az álomgyárban nagyobb képregénybubus, mint Nicolas Cage, aki művésznevét is egy rajzolt figurától kölcsönözte, így nem csoda, hogy végre kapott egy olyan szerepet, amiről feltehetőleg régóta álmodozott: ő az esténként lángoló motoron száguldozó, csontváz állagú szellemlovas. A furcsa hajviseletű és szerepénél jóval idősebb színészből úgy válik motoros csontkollekció, hogy még ifjan, de csupa jó szándékból eladta a lelkét a Gonosznak, hogy megmentse beteg - és szintén motoros kaszkadőr - papája életét.
 
Úgy 15 évvel később a Gaz be is hajtja az adósságot az erősen vonakodó Johnny Blaze-től, akinek ezután gonosz lelkeket kell betakarítania, ám feltűnik Johnny ifjonti szerelme, mint szexi riporternő, és néhány renegát szellem, akik átvennék az irányítást a pokolban. Az sajnos látszik, hogy nem a Pókember- vagy Batman-filmek büdzséjéből készült a Szellemlovas, de Nicolas Cage-et ez láthatólag cseppet sem zavarja, és végigbohóckodja a történetet, ami már csak azért is jó, mert a gyakori logikai buktatók miatt nehéz lenne komolyan venni az egészet. És hogy kissé bennfentesek legyünk, a szellemlovas koponyája valóban Nic Cage-é, mivel a színész 3D-s röntgenképéből készítették, a motor pedig, amin jár a Szelíd motorosokban látott Captain America chopper pontos másolata, ami azért vicces, mert az ott főszereplő bújt itt a Gonosz bőrébe.

2008.08.29
|
Ghost Rider
amerikai akcióthriller, 114 perc, 2007
Egy motoros fenegyerek jóval áron alul adja el a lelkét a Gonosznak, így lángoló csontvázként lesz az éjszaka igazságosztó réme. Merész képregény-feldolgozás a Daredevil rendezőjétől.
Rendező:

Mark Johnson

Színész:

Nicolas Cage
(Johnny Blaze)

Eva Mendes
(Roxanne Simpson)

Peter Fonda
(Mephistopheles)

Wes Bentley
(Blackheart)

Brett Cullen
(Barton Blaze)

Donal Logue
(Mack)

Sam Elliott
(gondnok)

David Roberts
(Dolan kapitány)

Arthur Angel
(Edwards)

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2007. március 1.

Műsoron a TV-ben

VIASAT3
 2019.10.18., péntek, 23:30
Sony Movie Channel
 2019.10.31., csütörtök, 21:00
 2019.11.01., péntek, 18:50
 2019.11.02., szombat, 16:40

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(12 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
Nele Berlinben
német romantikus vígjáték, 2015
18:35
Willow
amerikai kalandfilm, 1988
18:50
Az igazság nevében
amerikai akciófilm, 2002
18:50
A mélybe
francia romantikus film, 2017
18:55
Kedves John!
amerikai romantikus filmdráma, 2010
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
04:03
Pat, a kutya
2017, I. évad, 15. rész: Becsapva
04:05
Chuck megoldja
I. évad, 16. rész: Nagy Dingó és Oposszum Pete
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, III. évad, 502. rész: A férfi
04:10
Timmy
II. évad, 21. rész
04:10
Pat, a kutya
2017, I. évad, 16. rész: Lola az űrben
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Magritte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.