Jason Bourne a filmtörténet egyik legtökösebb akcióhőse, aki minden hivalkodás, izzadt trikós magamutogatás és felesleges aranyköpés nélkül zúz le mindenkit, aki közé és memóriazavara közé áll!
Az ugyan kissé furcsa, hogy Bourne (Matt Damon) még a harmadik részben sem emlékszik rá, hogy ő pontosan ki és milyen csajokkal hetyegett annak idején, azt viszont pontosan tudja, hogyan játssza ki üldözői, és hogyan intézze el gyorsan, csendben, de brutálisan azt, aki rászolgált erre. Az Ultimátumban rendre ugyanezt teszi - csapásokat ad és kap -, azzal a különbséggel, hogy végre közel jut saját rejtélyének megoldásához, miközben egy kíváncsi újságíróval és egy volt kolléganővel is foglalkozni kell. Vagyis a Moszkván, Londonon, Madridon és Tangíren átívelő, majd New Yorkban véget érő történet során nagy meglepetések ezúttal nincsenek, viszont van két olyan faszánkós üldözéses leszámolás - egy londoni pályaudvaron és egy marokkói piacon -, amelyek több misét is megérnek, olyan akciókoreográfiával és adrenalinmennyiséggel, amit ritkán látni a vásznon.
A Robert Ludlum regényein alapuló, 2002-ben útjára induló Bourne-széria ugyan nem hibátlan, a flashbacken megidézett emlékfoszlányok semmitmondóak és irritálóak, akad pár logikai bukfenc is, de ez így is sokkal magasabb színvonalú szórakoztatás, mint amit Hollywoodtól az elmúlt jó pár évben megszoktunk. És le a kalappal a gyerekarcú Matt Damon előtt, aki egy, az alkatától merőben eltérő karaktert kelt életre, eszköztelenül, de zseniálisan, leginkább testével kommunikálva.

The Bourne Ultimatum
amerikai akcióthriller, 112 perc, 2007
Az amnéziás szuperügynök, Jason Bourne harmadszor is felbukkan, hogy a dolgok végére járjon, de ezúttal oda is ér. Az elmúlt évek legfeszesebb üldözései és akciójelenetei a mozivásznon!
rendező:
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2007. október 25.
Bemutató: 2007. október 25.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
2013. május 9 - 15.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek