Az ember, aki túl keveset tudott

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (21)
Ha vígjáték, akkor esetemben bizony Bill Murray szent és sérthetetlen személynek minősül. Mert bizony aki még a hasonszőrű, alapjában véve elcsépelt vígjátékba is képes életet lehelni, az megérdemelten érdemli ki a fent említett titulust.
Wallace Ritchie - a saját születésnapja alkalmából - nemcsak saját magának, de öccsének is meglepetést akar szerezni, így fogja magát és minden előzetes bejelentés nélkül betoppan Angliában élő testvéréhez, James-hez. Ő azonban elfoglalt fickó, és nem igazán van ideje kétbalkezes bátyjára. Hogy megszabaduljon tőle, befizeti egy színházi előadásra, amelyben az egyedüli néző - színészek segítségével - részt vehet egy teljesen valósághű krimiben. A feladat mindössze annyi, hogy egy utcai telefonfülkében válaszolni kell a játékvezető hívására, és elmenni a megadott címre. Emberünk azonban egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően egy bűnügy kellős közepén találja magát, ám mit sem sejtően folytatja tovább a „játékot.”
kirsch
2009.08.10
|
The Man Who Knew Too Little
amerikai vígjáték, 90 perc, 1997
Rendező:

Jon Amiel

Színész:

Bill Murray
(Wallace Ritchie)

Peter Gallagher
(James Ritchie)

Alfred Molina
(Boris 'A Hentes' Blavasky)

Joanne Whalley
(Lori)

John Standing
(Gilbert Embleton)

Geraldine James
(Dr. Ludmilla Kropotkin)

Anna Chancellor
(Barbara Ritchie)

(3 kép)


Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
P
23
18:15
A kis boszorkány
német fantáziafilm, 2018
18:15
Kitervelt románc
amerikai romantikus vígjáték, 2016
18:40
Kong: Koponya-sziget
amerikai akciófilm, 2017
18:40
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:40
Páros mellékhatás
amerikai vígjáték, 2009 (ism.)
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
P
23
07:59
Gumball csodálatos világa
2011, 791. rész: Az ismétlés
08:00
Barbie - Hüvelyk Panna
08:03
A Tom és Jerry-show
2014, 177. rész: Mocsári Rém
08:05
M2 matricák - Hevül a vegyület
Csudazselé
08:05
Chuck megoldja
I. évad, 8. rész: Norm szelencéje
Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Balatoni ajánlónk bióban! Badacsonyi futás (meg még sok más helyszínen is), gyenesdiási VW bogártalálkozó, Iszkiri zenekar a siófoki Plázson, Zamárdi B-my-lake és még sok sok program! #badacsony #dulorefutunk #iszkirizenekar #karavankemping #gyenesdias ##vwbogár #bogártalálkozó #bmylake
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.