3D vetítések

Tőzsdecápák

est.hu:
10/10
|
olvasói
9/10 (10)
Ki hinné, ki nem, de a Tőzsdecápák a nyolcvanas évek Amerikájának a kvintesszenciáját mutatja meg, és ezzel akármelyik szociológus vagy politológus egyetértene.
Tudom, hogy fellengzős szavak ezek, de a film a Reagan-korszak kapitalizmusértelmezését, a yuppie életforma és gondolkodás megjelenését dokumentálja – és ha valaki azt hitte, hogy egyszerű brókerfilmről van szó, érdemes belegondolni, hogy a rendező Oliver Stone (A szakasz, JFK), milyen őszintén és készségesen szokott hazája problémáiról vallani. Mellesleg Stone apja maga is bróker volt, így lehet némi freudi elem ebben a vallomásban a néha valóban piszkos szakmáról.

Ennek ellenére vannak, akik egyfajta a brókerkézikönyvként tekintenek a Tőzsdecápákra – sok fiatal amerikai üzletember állítólag kívülről fújja a párbeszédeket – és nem túlzás azt sem állítani, hogy a film többet nyom a latban a Wall Street emberi erőforrásának utánpótlásában, mint akárhány fejvadász együtt. 
 
A fiatal tőzsdeügynök, Bud Fox (a szűziesen ártatlan Charlie Sheen) példaképe Gordon Gekko (az ekkor feltűnően elemében lévő Michael Douglas), a nagypályás brókerkirály. A lélektelen pénzembernek semmi sem drága, semmi sem értékes, csupán egyetlen dolog érdekli: a siker – és ami azt illeti, a bosszú is fűti, mert mindenfajta kudarc úgy égeti, mint a sav. 
 
Bud leghőbb vágya, hogy neki dolgozhasson, és ez a vágy egy szép napon teljesül, de azon az áron, hogy azt a kis légitársaságot, amelynek apja több mint húsz éve dolgozik, tálcán kínálja fel Gekko legújabb spekuláns üzletéhez. De vajon tényleg megér mindent a pénz és a siker? Vajon elnyeri a büntetését az, aki mások életét teszi tönkre? Ma is aktuális kérdések – nem csoda, hogy Török Feri is megcsinálta a maga brókerfilmjét.

2008.07.18
|
Wall Street
amerikai krimi, 125 perc, 1987
Rendező:

Oliver Stone

3D vetítések


Műsoron a TV-ben

SuperTV2
 2019.10.31., csütörtök, 23:55

Linkek

(6 kép)


Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
18:10
Ne lőj!
belga film, 2018
18:10
Olasz szerelem
német romantikus film, 2008
18:15
Fogtündér kisegér
argentín-spanyol mesefilm, 2006
18:20
Apróláb
amerikai animációs film, 2018
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
04:04
Pat, a kutya
2017, I. évad, 27. rész: 3D nyomtató
04:05
Chuck megoldja
I. évad, 18. rész: Norm hallja a sikításodat az űrben
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, IV. évad, 622. rész: A Csekk
04:10
Timmy
III. évad, 1. rész
04:10
Pat, a kutya
2017, I. évad, 28. rész: Biztonságos karácsony
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Pénteken és szombaton egy utolsó terezés a Rákóczi téren. Hajgumikészítés, kávéházi beszélgetés, reggelizés NEMAcsarnokban, lazulás, kóruszene. Nézz ki és örülj. #rakocziter #rakocziterezes #csikszerda #lazulosprogram #szomszedolosprogram
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.