Angi Vera

Az Angi Vera nagyszerűsége részben abban áll, hogy a korképet megrázó kontinuitásában veti a vászonra, és mindezt egy hamvas naiva lélektorzulásain keresztül teszi. Az ifjú kommunista leány életét 48-tól egészen a Rákosi-rendszerig követhetjük nyomon, meglepően merész, cenzúrabirizgáló őszinteséggel és igen erős kritikai szellemben.
 
Angi Vera pár évvel a II. világháború után segédápolóként dolgozik egy vidéki kórházban, ahol embertelen állapotok uralkodnak. A tarthatatlan helyzet lelkes felszólalásra ösztönzi a tapasztalatlan lányt, amit a soron következő pártgyűlésen meg is ejt. Bátorságának jutalma egy politikai továbbképzés a pártiskolán, ahová az ország egész területéről érkeznek – a Verához hasonlóan piszok szerencsés – hallgatók. Itt tökéletes központi irányítás alatt zajlik a gondolatok és cselekvések uniformizálása, a prüdériára nevelés és a mindenkori párthűségre szoktatás. Ráadásul Vera a pajtizásnál is rendesen beválaszt; összeismerkedik Annával, akinek emberségén a léleknyomorító időszak jóvátehetetlen lyukakat ütött. Kiábrándult és befásult életébe már csak az uralkodási vágy és a gyűlölet tud egy kis boldogságot csöpögtetni, hősnőnk ingatag és befolyásolható személyisége pedig igazán könnyű falat az ilyen profi manipulátoroknak. Így eshet meg, hogy az amúgy tisztaszívű lány még a szerelmét is hajlandó beárulni a vezetésnek… 
 
A képek – zseniálisan igazodva a korhoz – néhol funkcionálisan nyersek, és – igazodva a témához – néhol megejtően líraiak. A színészi játék is maradéktalanul beteljesíti feladatát, a végeredmény pedig egy realista sorstragédiába facsarodó jó sötét korszaksziluett.