A próféta

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (19)
A hazájában igazi sztárrendezőként számon tartott Jacques Audiard szereti az erőszak és a heves érzelmek találkozását, az erős karaktereket meg pláne, így hát a börtönfilmbe ojtott felnövekvésdráma műfaját szinte neki találták ki.
A Halálos szívdobbanás és A számat figyeld író-rendezőjének új munkáját az idei cannes-i filmfesztiválon a Zsűri Nagydíjával jutalmazták, és nem hibázott a tisztelt testület, nehéz ugyanis manapság olyan filmet találni, mely 3D-formátum, CGI-közreműködés vagy Martin Scorsese értő kezei nélkül köti le maradéktalanul a néző figyelmét két és fél órán keresztül. A tanulatlan arab tizenéves, Malik El Djebena története azonban ilyen, hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy 19 évesen bekerül a felnőttek börtönébe, minden pillanatban helyes döntést kell hoznia az életben maradás érdekében. A kényszer úgy hozza, hogy az egész dutyit irányító korzikai nehézfiúk csicskása lesz: ha kell, öl; ha kell, kávét főz. El Djebenának azonban megvan a magához való esze, és szépen lassan előnyt farag kiszolgáltatott helyzetéből, hogy a történet végén sikeres és befolyásos gengszterként hagyja el a műintézményt.
 
A próféta esetében nem csúnya dolog lelőni a poént, a dolog lényege ugyanis a börtönlét és a benti üzleti és lelki folyamatok pontos megfestése, hősünk karakterének érése, és az a lírai feszültségkeltés, amihez talán Audiard ért a legjobban a mai filmesek közül. 
A Halálos közellenség-filmek naftalinszagú romantikájához képest igazi felüdülés ez a remekbe szabott börtöndráma, és azok sem fognak csalódni benne, akik a Gomorrát és A remény rabjait egyaránt kedvelik. 
csmozi
2009.11.04
|
Un prophete
francia-olasz filmdráma, 154 perc, 2009
Egy 19 éves, arab származású fiút 6 évre francia börtönbe zárnak, ahol az eredetileg írástudatlan rab idővel nagy hatalomra tesz szert. A Halálos szívdobbanás rendezőjének a cannes-i zsűri nagydíjával jutalmazott filmje.
Rendező:

Jacques Audiard

Forgalmazza: Szuez Film
Bemutató: 2009. november 12.
(15 kép)


Film premierek

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Downton Abbey

angol filmdráma, 122 perc, 2019

Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

magyar életrajzi dráma, 98 perc, 2018

100 dolog

német vígjáték, 111 perc, 2018
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
18:10
A kokainkölyök
amerikai bűnügyi film, 2018
18:10
Adele Spitzeder, a csaló
német-osztrák filmdráma, 2012
18:15
Halálos iramban 7.
amerikai akciófilm, 2014 (ism.)
18:25
Bérgyilkosok
amerikai akciófilm, 1995
18:30
Acélország
angol thriller, 2018
Még a héten látogatható a Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr című kiállítás, szerintünk #nemaradjle #holdmuzeum #muveszetesvilagur #muveszetestudomany #kiallitasajanlo #vasarelymuzeum
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.