Komfortos mennyország

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (31)
Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-trilógia rendezője ismét fantasyval jelentkezett – csak egy nagyon másmilyennel. Új adaptációjának bizarr módon egy halott, sőt meggyilkolt lány a főhőse, aki borzalmas halála után...
...saját privát mennyországából kíséri figyelemmel családja és gyilkosa sorsát. A 14 éves Susie Salmon éppen az első szerelemmel ismerkedik, amikor egy nap az iskolából hazafelé menet egy perverz végez vele. A hetvenes években játszódó film cselekménye ezt követően műfajilag két vonalon halad tovább: a drámai szál azt ábrázolja, mennyire megtöri a szörnyű eset a lány családját, míg a bűnügyi vonalon a gyilkost figyelhetjük (többen is nyomoznak utána ugyanis), és reménykedhetünk benne, hogy elnyeri méltó büntetését. Még ennél is több teret kap azonban az, milyen környezetbe kerül Susie halála után, azaz hogy milyen is lehet a mennyország (vagy inkább egy átmeneti, purgatóriumszerű hely) – egy 14 éves lányé legalábbis.
 
A tini másvilága főleg emlékekből, múltbeli tárgyakból, hangsúlyos formákból és színekből tevődik össze – Jackson meglehetősen édeskésen képzeli el az egészet, és gyakran még egy kis giccses zenével is aláfesti. Túlzottan hangsúlyos és öncélú jelenlétükkel a mennyországjelenetek az egész filmre rátelepednek, és valahogy végül a szálakat is sikerül olyan ügyetlenül bonyolítani (és a kulcsjelenetet elrontani), hogy se a drámai, se a thriller rész ne záruljon kielégítően. Ám a Komfortos mennyország nem minden tekintetben okoz csalódást: a kamaszszerelmet például szépen ábrázolja.
fürkész
2010.03.04
|
Lovely Bones
amerikai-angol-új-zélandi filmdráma, 139 perc, 2009
Egy kislány meggyilkolása után a mennyekből figyeli családja sorsát és gyilkosa életét. Könnyfakasztás és izgalom mesterfokon.
Rendező:

Peter Jackson

Színész:

Mark Wahlberg
(Jack Salmon)

Rachel Weisz
(Abigail Salmon)

Susan Sarandon
(Lynn nagyi)

Saoirse Ronan
(Susie Salmon)

Stanley Tucci
(George Harvey)

Michael Imperioli
(Len Fenerman)

Rose Mciver
(Lindsey Salmon)

Jake Abel
(Brian Nelson)

AJ Michalka
(Clarissa)

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2010. március 11.
(6 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.