3D vetítések

Kecskebűvölők

est.hu:
6/10
|
olvasói
7/10 (26)
Azt, hogy a világ legfejlettebb (hadi)technikája felett diszponáló, és egyre inkább magánvállalkozásként működő amerikai hadsereg vezetői között idióták ülnek, eddig is lehetett sejteni, de az igazság még elszomorítóbb.
A Kecskebűvölők alapjául egy tényfeltáró regény szolgált, így mérget vehetünk arra, hogy az itt elénk tárt blődségeknek legalább egy része igaz. Az amerikai hadsereg valóban kísérletezett paranormális jelenségekkel, agykontrollal és hasonlókkal, és akadtak magas beosztású tisztek, akik tényleg hittek a sötét oldalban és egyéb marhaságokban – és akadt pár elborult hippi, aki ebből némi előnyt kovácsolhatott magának. Bob Wilton (az éppen jó formában lévő Ewan McGregor) egyszerű riporterke, aki Irakba is csak azért indul, hogy felesége előtt bizonyítsa férfiasságát, ám amikor Kuvaitban összefut a furcsán viselkedő Lyn Cassadyvel (a most is pazar George Clooney), kiszagolja a nagy sztorit, és a férfitársául szegődik egy hosszú és viszontagságos sivatagi út során. Lyn ugyanis Jedi lovagnak, a paranormális hadviselés mesterének vallja magát, amire azért csak felkapja az ember a fejét.
 
Azt ugyan nem árulhatjuk el, hogy az elszánt tekintetű, hetyke bajuszú férfi igazat mond-e, de arról mindenképpen referálhatunk, hogy a valóban remek alapötlet csak a film feléig, kis jóindulattal kétharmadáig látja el Grant Heslov rendezőt a megfelelő alapanyaggal – bár addig is McGregor és George Clooney adja el a műsort –, de aztán valahogy kifogy a naftalin, ami kár, mert szerethető, eredeti darabról van szó, majdnem annyira, mint annak idején a M.A.S.H. volt. A tempó és a tónus alapján azért van egy sejtésem, hogy az alkotók nem csak vicceltek az új hadviselés és a hallucinogén drogok közötti összefüggésről, hanem maguk is kísérleteket folytattak a témában.
Vízer
2010.03.22
|
The Men Who Stare at Goats
amerikai-angol szatíra, 94 perc, 2009
Az iraki hadjárat sajátos újraértelmezése, melyben bemutatkoznak az állatokkal paranormális úton kommunikáló elit katonák. Bush és Blair tevékenysége hozzájuk méltó színvonalon kerül tárgyalásra.
Rendező:

Grant Heslov

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2010. március 25.

3D vetítések


Linkek

(8 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
18:10
Ne lőj!
belga film, 2018
18:10
Olasz szerelem
német romantikus film, 2008
18:15
Fogtündér kisegér
argentín-spanyol mesefilm, 2006
18:20
Apróláb
amerikai animációs film, 2018
Pénteken és szombaton egy utolsó terezés a Rákóczi téren. Hajgumikészítés, kávéházi beszélgetés, reggelizés NEMAcsarnokban, lazulás, kóruszene. Nézz ki és örülj. #rakocziter #rakocziterezes #csikszerda #lazulosprogram #szomszedolosprogram
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.