Toy Story 3.

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (34)
Az 1995-ös Toy Story a világ legelső, teljes mértékben számítógépes animációval készült egész estés mesefilmje volt, és a maga műfajában még ma is a legeredetibb alkotás.
Minden elismerésünk a készítőké, mivel megállták, hogy 15 év alatt mindössze három részt hozzanak ki, így maradt még abból az eredetiségből bőven.
  
Az idő múlása magukra a játékokra, a cowboy Woodyra, az űrzsaru Buzzra, a rugókutyára, a szétesett krumplifejekre, a tökfej dínóra és társaikra ugyan alig volt hatással, kis gazdájuk, Andy azonban nagyfiú lett. Főiskolára készül, így a díszes társaság joggal tarthat attól, hogy jobbik esetben a padláson, de jó eséllyel a szemetesben végzi. Némi fejvesztett rohangálás után azonban mindenki egy csodás napköziben találja magát, ami első blikkre maga a paradicsom – ám amint leszáll az éj, a hely inkább egy náci fogolytáborra kezd hasonlítani.
 
A korábban érkezett játékok egy nagy mackó és egy óriás baba vezetésével ugyanis zsarnoki uralmat építettek ki, az újonnan érkezetteket pedig a barbár bölcsődések elé vetnék. Az izgalom adott, a sztori jó, az új karakterek kipipálva – egyszerű, mégis zseniális húzásként Barbie kap egy igazi pojáca Kent, aki aztán kiapadhatatlan poénforrás lesz – , a humor szokás szerint a felnőtteknek is szól, és mivel Pixar-filmről van szó, a minőség minden szinten garantált, a 3D verzió pedig pazar. Nem is tudom, mivel fényezhetnénk még ennél is jobban az egészet, de a magyar betétdal azért elég bénán szól!  
Vízer
2010.06.11
|
Toy Story 3
amerikai animációs film, 103 perc, 2010
Andy egyetemre megy, játékai pedig egy óvodában landolnak. Eljött a csapategyesítés ideje!
Rendező:

Lee Unkrich

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2010. június 17.
(16 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
A germán elektronikus zenész nem először tesz kísérletet arra, hogy a tiszteletére megtelő Hajót elkösse, és egészen a Balkánig vigye.
Filmek a TV-ben
H
2
K
3
Sze
4
18:10
Ne hagyj nyomot!
amerikai film, 2018
18:20
Összeesküvés-elmélet
amerikai thriller, 1997
18:30
Államérdek
amerikai akciófilm, 1997
18:45
A specialista
amerikai akciófilm, 1994
18:45
Visszatérés a Paradicsomba
amerikai filmdráma, 1998
Már az összes lelőhelyen kint van, fotózd vagy fotózkodj vele, használd a #PESTIESTLES hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #nyeremenyjatek #varosiseta #programajanlo #instajatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.