Nagyfiúk

est.hu:
3/10
|
olvasói
8/10 (100)
Ki a kakukktojás: Adam Sandler, Chris Rock, David Spade, Rob Schneider, Kevin „Férjek gyöngye” James? Hát Chris Rock, és nemcsak azért, mert fekete, hanem mert ő az egyetlen tehetséges komikus a társaságban!
Ki tudja, miért, de néha előtör a nagy büdös szentimentalizmus néhány hollywoodi tökfejből, és ekkor születnek az ilyen nyálba hajló tésztafélék, amibe aztán kerül család, barátság, szülői felelősség, felnőtté válás, őszinteség és a többi. Aztán egy másik producerember azt mondja, hogy na jó, de ez így túl tömény, öntsük le az egészet egy csomó poénnal, de akkor már a leghígabb verzióval, csupa pisi-kaki-kuki humorral, mert azt szeretik a népek.
 
Így vizualizálom magamban a Nagyfiúk létrejöttét, ahol annyi a súlyosbító körülmény, hogy Adam Sandler saját magának készítette az egészet, merthogy nemcsak főszereplő, de producer, gyártócég-tulajdonos, forgatókönyvíró is volt a projektben, sőt egy dallal még a film zenéjéhez is hozzájárult. Sandler néha csinál jó filmeket, de ezek vagy nagyon régen voltak, vagy nem a vígjáték-kategóriában indultak, mint például a Kótyagos szerelem. Nem akarjuk túlmagyarázni a dolgot, a Nagyfiúk nem jó, sőt kínosan rossz komikusok gyenge pillanataiból lett összerakva, és bizony elsütik minden vígjátékok legolcsóbb, legbénább kellékét is, a kövér, öreg, fingós feka nénit. Nem is egyszer. És a kövér, buta fehér kislányt is! De hogy dicséretet is osztogassunk erre-arra, a gyerekek aranyosak, a feleségeket alakító színésznők jók, és két jelenetre feltűnik a gülüszemű Steve Buscemi is, aki mindig szórakoztató.
Vízer
2010.07.23
|
Grown Ups
amerikai vígjáték, 102 perc, 2010
Az öt egykori jó barát 30 év után kedvenc kosárlabda-edzőjük temetésén találkozik újra, s ha már így együtt vannak, együtt is maradnak egy hétvégére. A csemetéikkel.
Rendező:

Dennis Dugan

Színész:

Adam Sandler
(Lenny Feder)

Rob Schneider
(Rob Hilliard)

Salma Hayek
(Roxanne Chase-Feder)

Steve Buscemi
(Wiley)

Maria Bello
(Sally Lamonsoff)

Chris Rock
(Kurt McKenzie)

Kevin James
(Eric Lamonsoff)

Maya Rudolph
(Deanne McKenzie)

David Spade
(Marcus Higgins)

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. július 29.
(11 kép)


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A törvény embere, Luke Hobbs és a kitaszított Deckard Shaw szövetségre lépnek, amikor egy kibernetikailag felturbózott ellenség fenyegeti az emberiség jövőjét.
Filmek a TV-ben
18:10
Narnia krónikái: Caspian herceg
amerikai-angol fantasy, 2008
18:10
Levél a palackban
német vígjáték, 2013
18:40
Serenity
amerikai sci-fi, 2005
18:45
Nyomás utána!
olasz-amerikai akcióvígjáték, 1983
19:00
Amerika kedvencei
amerikai romantikus vígjáték, 2001
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.